2024. május 7., kedd

Történelmi minimumon vannak a bérek

Ljubisav Orbović: A gazdasági mutatók egyre rosszabbak, a szegénység általános jelenséggé vált

Még közel sem beszélhetünk a gazdasági válság végéről Szerbiában. Az ország anyagi, szakértői és gazdasági forrásai teljesen kimerültek, mint ahogyan a polgárai is – értékelte Ljubisav Orbović, a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetségének (SZÖSZSZ) elnöke az általuk szervezett kongresszuson, amely a szervezet tisztújító gyűlése is volt ezúttal.

– Sajnos, az államvezetőség jobb ötlet híján a takarékosság mellett döntött a gazdasági viszonyok javítása érdekében, ahogyan tették más országok kormányai is. Ez egy igazán nehéz szociális-gazdasági periódus beköszöntését vonta maga után. Elég csak ránézni a hivatalos adatokra, amelyek szerint közel 760 000 ember, tehát minden tizedik személy munkanélküli Szerbiában – nyilatkozta az érdek-képviseleti szervezet vezetője.

Mint megjegyezte, annak ténye, hogy a szakszervezet nem támogatja a bérek és nyugdíjak csökkentése révén történő takarékossági intézkedéseket, egyáltalán nem jelenti azt, hogy felelőtlenül viszonyul a gazdasági kérdésekhez, vagy hogy önző módon csak a saját érdekeit veszi figyelembe és a korszerűsítés és fejlődés ellen fordult. Aláhúzta, hogy jelenleg történelmi minimumon van a munkások bére, a reális gazdasági mutatók egyre rosszabbak, a szegénység pedig általános jelenséggé vált.

Orbović arra is rámutatott, hogy az új munkatörvény hatályba léptetése sem hozott gyökeres változást.

– Egy jogszabály önmagában még nem fog munkahelyeket teremteni. A szociális párbeszéd az, amellyel fenntartható és hatásos megoldásokat lehet kieszközölni. Ezért is örülök annak, hogy a szociális-gazdasági tanács új pillérekre helyezi eddigi munkáját – mondta az elnök.

A szakszervezet jövőjéről szólva az elnök kifejtette: a legfontosabb feladat most befejezni a kilátásba helyezett belső szerveződési reformokat, elismerte ugyanakkor, hogy sokan ellenzik a modernizációs folyamatot a szervezeten belül. Azt mondta, egy erős szakszervezet megteremtéséhez stabil pénzügyi helyzetre, fegyelmezettségre, állandó fiatalításra és a káder folyamatos erősítésére van szükség.

A SZÖSZSZ rendezvényére több mint 20 országból érkeztek szakszervezeti képviselők.