2024. május 7., kedd

Nem elég magyarul érteni

Ötezer honosítási kérelmet adtak be eddig Magyarkanizsán
Dr. Menyhárt Attila konzul

Dr. Menyhárt Attila konzul

A szabadkai magyar főkonzulátus kedden kihelyezett ügyfélfogadó napot tartott Magyarkanizsán a városházán, ahol ezúttal is az előzetes bejelentkezések után száz honosítási kérelmet nyújtottak be a polgárok. Az egyszerűsített honosítási eljárás folyamata már több mint négy éve tart, a hivatalos adatok szerint Vajdaságból az állampolgárságot igénylők száma nem érte el a százezret, a községből pedig eddig összesen ötezer kérelmet adtak át. Magyarkanizsán a kihelyezett fogadónapon a polgárokat dr. Menyhárt Attila konzul és nyolc ügyintéző kollégája fogadta. A konzul úr elmondása szerint továbbra is akadnak olyanok, akiknél probléma a magyar nyelvtudás.

– A helyi szervezők előrejelzése alapján sajnos ismét elmondhatom, hogy várhatók olyan személyek, akiknek a nyelvtudása nem éri el a jogszabály által előírt középszintet. Ilyen esetben mindig elmondjuk a kérelmezőnek, hogy ne adja fel, tanuljon tovább magyarul. Ugyanakkor azt is el kell mondanunk, hogy nagyon sokan abban a tévedésben vannak, hogy a kérelem beadásáig tanulják a magyar nyelvet, s utána leállnak. Nemcsak addig kell tudni magyarul, amíg beadjuk a kérelmet, hanem a szabadkai főkonzulátuson és a belgrádi nagykövetségen is vizsgáljuk a kérelmezők nyelvtudását, sőt tíz éven belül bármikor visszavonható a magyar állampolgárság bárkitől. Tehát ha valaki elfelejt magyarul, és úgy kérelmez útlevelet, ezt jeleznünk kell Budapestnek, ahol majd eldöntik, hogy megfosztják-e az illetőt a magyar állampolgárságától, mert fennáll a gyanúja, hogy annak idején csalárd módon szerezte az állampolgárságot – mondta a konzul. Hozzátette, hogy nem elég magyarul érteniük a kérelmezőknek, beszélniük is tudni kell. Ezenkívül azt is kiemelte, hogy az állampolgárság nemcsak előnyökkel, hanem kötelezettséggel is jár.

– A jogok közül kiemeljük, hogy lehet útlevelet kérni, ugyanakkor kötelességük az útlevélre vigyázni, ezenkívül pedig minden halálesetet, születést, házasságot, válást a magyar hatóságok irányába is jelezniük kell. Minden esetben elmondjuk, hogy mindenkinek a neve és a személyes adatai az eskütételt követően Budapesten bekerülnek az országos számítógépes állampolgársági nyilvántartásba. A halotti bizonyítvány azért is fontos, mert évekkel később nem szeretnénk 120-130 éves állampolgárokkal találkozni a rendszerben. A születési anyakönyvezés pedig azért is áll érdekükben a szülőknek, mert magyar útlevelet csak ezután kaphat a gyermek – mondta dr. Menyhárt Attila.

A konzult látogatásakor elkísérte a nemrégiben kinevezett vezetőkonzul, Buhajla József is, aki munkája során most ismerkedik a vajdasági tereppel, s első alkalommal járt Magyarkanizsán, ahol az önkormányzat vezetőinél is bemutatkozott.

– A vezetőkonzul feladata a főkonzul közvetlen helyetteseként a főkonzulátus munkájának irányítása, kihelyezett konzuli fogadónapok szervezése, gyakorlatilag a főkonzulátus működtetése. Ez az ötödik külszolgálatom, korábban más állomáshelyeken teljesítettem szolgálatot. Úgy gondolom, ezután is ugyanolyan ütemben próbáljuk folytatni a megkezdett gyakorlatot, mint ahogy eddig is a szabadkai főkonzulátus korábbi tevékenységére volt jellemző. A kihelyezett ügyfélfogadások a tervezett ütem szerint zajlanak, s ahogy itt láttam, a kollégák rendkívüli rutinnal végzik a dolgukat – mondta a vezetőkonzul.