2024. december 4., szerda

Bronzérmes a Kosztolányi gimnázium csapata

A budapesti Szent István Gimnázium csapata nyerte a Nemzeti Színház történetéről szervezett vetélkedőt

A budapesti Szent István Gimnázium a Szemüvegest csak dísznek hoztuk elnevezésű csapata nyerte meg a Nemzeti Színház történetéről szervezett vetélkedőt – közölte a teátrum hétfőn az MTI-vel.

Mint írják, a szombati döntőbe jutott legjobb hat csapat diákjai és felkészítő tanáraik könyvutalványokat, táblagépeket és színházbérleteket nyertek, részt vehetnek a következő évad vetélkedőjének szervezésében, emellett a győztes csapat iskolájába ősszel egy napra ,,kitelepül” a Nemzeti Színház.

A felhívásra, amelyet decemberben tett közzé a Nemzeti Színház, 166 középiskolás csapat jelentkezett. A csapatok közül 34 Budapestről, 8 Magyarország határain túlról nevezett, ezenkívül 46 különböző településről jelentkeztek a versenyzők.

A vetélkedő három internetes fordulóval kezdődött, a döntőbe a hat legjobb csapat jutott be. Az internetes fordulók során a többi között plakátokat kellett tervezni, ajánlófilmeket és riportokat forgatni, évadtervet készíteni, neves színészek élettörténetét prezentációs formában feldolgozni. A kész feladatokat egy erre a célra létrehozott, nyilvános oldalra töltötték fel és nézhették meg a diákok, továbbá pontozhatta a zsűri.

A verseny zsűrijét Udvaros Dorottya, Rubold Ödön, Mátyássy Bence színművész és Ablonczy László újságíró, kritikus, a Nemzeti Színház korábbi igazgatója alkotta.

A döntőben kreatív feladatok és elméleti kérdések is várták a diákokat. A vetélkedőt megnyerő budapesti Szent István Gimnázium csapata után a második helyen a Soproni Széchenyi István Gimnázium Három szoknya, egy nadrág nevű csapata végzett. Bronzérmet szerzett – holtversenyben – a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium Kosztolányi lányai fantázianevű csapata és a budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény I. M. R., avagy a dolgok közepébe vágunk elnevezésű csapata.

A versenyt követően, a díjak átvétele után a döntőben részt vevő csapatok és szurkolóik lehetőséget kaptak arra, hogy megnézhessék Vidnyánszky Attila igazgató-rendező próbáját, így ők lehettek az elsők, akik a következő évad első bemutatójából, a Don Quijote című előadásból ízelítőt kaptak.

A vetélkedőről minden részlet elolvasható a nemzetiszinhaz.hu/vetelkedo oldalon.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás