2025. április 18., péntek

Bezárják a zentai Pingvin óvodát

A kevés gyermek miatt nem indokolt a működtetése

A gyermekek létszámának a lecsökkenése miatt szeptembertől lakat kerül a zentai Hófehérke Óvoda Pingvin épületére.

Kopasz Ildikó, az óvoda igazgatónője elmondta, hogy a Tiszavirág sétányon lévő óvodaépület fenntartása évente egymillió és másfél millió dinár közötti összegbe kerül, ezért figyelembe vették a gazdasági szempontokat is, hogy ne a munkásokat kelljen elbocsátani, és kiemelte, hogy a gyermekek számára az elkövetkezőkben is a megfelelő minőségű oktatást, nevelést fogják szavatolni.

A gyerekeknek egyedül talán az okozhat keserűséget, hogy egy másik épületbe kell majd járniuk – jegyezte meg Kopasz Ildikó. Hozzátette, hogy az érintett szülőknek nem úgy kell elképzelniük a változást, hogy a város egyik feléből a másikba kell elvinniük a gyermekeiket, ugyanis a legközelebbi óvoda csupán néhány száz méterre helyezkedik el a bezárásra ítélt épülettől.

A Pingvin óvoda udvarában a különböző játékok leszerelése már meg is történt, s mindez ki is váltotta a környéken élők felhördülését. Az igazgatónő szerint a kérdéses játékok többsége fémből készült, márpedig ezek nem felelnek meg az uniós szabványoknak, s a többi óvodaépület udvarából is már többnyire felszedték és elraktározták ezeket, hogy a későbbiekben kerékpártartókat készítsenek belőlük, a fából készült játékszereket pedig, ellentétben a rosszindulatú híresztelésekkel, a Szép utcában lévő óvoda udvarában helyezték el, vagyis továbbra is a gyermekek rendelkezésére bocsátották.

A gyermekintézmény vezetője megemlítette, hogy a többi óvoda udvarában lévő játékszereket is felújítják, illetve karbantartják, s hozzátette, hogy a Pingvin óvoda épületének a felhasználásáról az önkormányzat dönt.

A zentai óvodákban most van az iratkozás: míg szeptemberben mintegy kétszáz gyerek kezd el iskolába járni, az első körben jóval kevesebb, alig száz gyermeket írattak be az óvodába. Az iratkozások következő körét augusztusban szervezik meg.

Magyar ember Magyar Szót érdemel