2024. augusztus 25., vasárnap

Roland Garros: Murray ellen még nagyobb rangadó

Teniszberkekben továbbra is Novak Đoković nagyszerű párizsi negyeddöntős győzelme a fő téma. Egyesek ugyan túloznak, azt állítva, hogy a világelső a szerdai meccsen örökre megtörte Rafael Nadal salakos uralmát, hisz nemcsak a spanyolt, hanem a szintén a negyeddöntőben vesztes Roger Federert sem szabad még leírni, bár egyre valószínűbb, hogy az elkövetkező időszakban Đoković és Andy Murray meccsei jelentik majd a sportág csúcsrangadóját. Ma délután fél négy, négy óra tájt éppen a szerb és a skót meccse következik a Roland Garros centerpályáján, azt megelőzően pedig délután egy órától a döntő másik helyéért a svájci Stan Wawrinka és a francia Jo-Wilfred Tsonga mérkőznek.

Novak és Andy 27. alkalommal vívnak meg egymással. A mérleg a jelen pillanatban 18:8 Đoković javára, aki a 2013-as elveszített wimbledoni döntő óta zsinórban hétszer múlta felül mai riválisát. Ebből háromszor az idén játszottak, s Đoković az Australian Open döntőjében, az Indian Wells-i elődöntőben és Miamiban a döntőben is sikeres volt. Murray ugyan az utóbbi hetekben élete legjobbját nyújtja a salakon, de Novak is kiváló formában van, a Nadal elleni sima győzelme pedig mindenképpen esélyessé teszi. Novak mellett szól két másik adat is, hisz salakon mindkétszer legyőzte a skótot, a Grand Slam-tornákon pedig 5:2-es mérleggel büszkélkedhet ellene. Összevetve, nem lenne meglepetés, ha ma még jobb meccset láthatnánk, mint amilyen a szerdai, előrehozott döntőnek is nevezett, Nadal elleni csata volt.

Wawrinka és Tsonga mérkőzése teljesen nyílt, amit kettőjük eddigi 3:3-as mérlege is alátámaszt. A Roland Garroson már kétszer játszottak, 2011-ben a svájci, egy évre rá pedig a francia győzött, akinek az az álma, hogy Yannick Noah után a vendéglátók első GS-bajnoka legyen. Ha ez valóban megtörténne, azzal Nadalt újabb nagy csapás érné, hiszen a ranglistán kiesne a legjobb tízből.

Ana Ivanović számára tegnap ért véget a párizsi torna. Ivanović az első játszmában kiengedte az 5:2-es vezetést, a másodikban pedig 2:4-ről csak 5:5-ig jutott, így a cseh Lucie Šafářová jutott pályafutása első nagydöntőjébe, és feltornázta magát Ana mögé a ranglista 7. helyére. Šafářová a szombati döntőben Serena Williamsszel találkozik, aki végigköhögte az elődöntőt, végig vonszolta magát, de tapasztalata elég volt a győzelemhez a svájci színekben játszó Bacsinszky Tímeával szemben.

Györe az elődöntőben!

A csehországi Prostějovban tegnap egészen váratlanul szerbiai házirangadót játszottak. Györe László ugyanis előző este bravúros módon ütötte ki az első kiemelt szlovák Martin Kližant, a ranglista 36. helyezettjét. Az első játszmában Györe 2:5-ről három breakkel fordított, a másodikban a szlovák volt jobb, a harmadikban pedig a zentai játékos nem engedte ki a kezéből a gyorsan szerzett előnyt. Györe tegnap is remekelt, a 6. kiemelt Dušan Lajovićot búcsúztatta, amivel elődöntős lett, és egészen biztos bejut a 200 legjobb közé. Az első játszmában a zentai teniszező kiengedte a 3:1-es vezetést, a másodikban 2:4-ről fordított, a harmadikban pedig végig irányítani tudott a tapasztaltabb ópázovai játékos ellen. Györe az elődöntőben a spanyol Marcel Granollers és a brazil Joao Souza meccsének győztesével találkozik. A másik szerbiai érdekeltségű meccsen a cseh Jiří Veselý két szoros játszmában múlta felül Filip Krajinovićot. 

Férfi egyes, negyeddöntő: Murray–Ferrer 7:6, 6:2, 5:7, 6:1, női egyes, elődöntő: Šafářová–Ivanović 7:5, 7:5, Williams–Bacsinszky 4:6, 6:3, 6:0, leány egyes, negyeddöntő: Kalinszka–Stollár 6:7, 6:0, 6:2.