2024. augusztus 24., szombat

Két szerb arany sportlövészetben

Az éremtáblázaton Magyarország az előkelő harmadik, Szerbia a negyedik helyen áll

A kajakversenyek befejeztével a nemzetek versenyében Magyarország érmek tekintetében az igen előkelő harmadik helyen áll a Bakuban zajló I. Európai Játékokon. A kajakosok öt aranyat lapátoltak össze, a birkózólányok pedig kettőt tettek hozzá, így Magyarország 7 aranyat, 1 ezüstöt és 5 bronzot nyert eddig. Szerbia sem áll rosszul, sőt: kedden este Tijana Bogdanović taekwondóban rakott hozzá egy ezüstöt, Zorana Arunović és Damir Mikec pedig tegnap légpisztolyban nyert, így Szerbia a 4. helyen állt 5 arannyal és 3 ezüsttel! Az első helyet Oroszország tartja fölényesen, hiszen a 14 arany mellett 5-5 ezüstöt és bronzot gyűjtöttek be eddig, a házigazda Azerbajdzsánnak pedig tegnap kora délután 8 aranya, 3 ezüstje és 8 bronza volt. Ez azonban változott már este, hiszen megkezdődtek a küzdelmek a férfi szabadfogásban, s hát a birkózás nemzeti sport Oroszországban és Azerbajdzsánban is. Ezt tükrözi az, hogy a nevezett két ország 2-2 arannyal és több bronzzal gazdagította az éremkollekcióját, de a távolság megmaradt köztük.

Sportlövészetben tegnap a szerbeké volt a dicsőség. Délelőtt Zorana Arunović legnagyobb ellenfele a döntőben a spanyol Franquet volt, aki végül több mint három körrel maradt le tőle, Zorana 199,5-tel zárt. Kora délután Damir Mikec a portugál Costával futott végig együtt, hiszen a végén Mikecnek 201,8, Costának 201,5 köre lett.

Asztaliteniszben a szerda nem a magyarok napja volt. Mindegyik válogatott kiesett, s hozzájuk csatlakozott Fehér Gabriella és Erdélyi Annamária is.