2024. augusztus 24., szombat

„Az MNT minden tőle telhetőt megtett”

Hajnal Jenő: Egy olyan vajdasági médiaházat kell kialakítani, amelyben a jövőben ilyen helyzet nem teremtődhet

Mint arról keddi számunkban írtunk, június 30-án megszűnik a Szabadkai Rádió. Németh Ernő a Magyar Szónak azt nyilatkozta, át lehetett volna menteni, újra lehetett volna alapítani a rádiót, de elmondása szerint ebben nem segített neki a VMSZ és az MNT.

(Fotó: Molnár Edvárd)

(Fotó: Molnár Edvárd)

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Pannon RTV-nek ezzel kapcsolatban elmondta, úgy látja, hogy a testület minden tőle telhetőt megtett a Szabadkai Rádióért. Azt mondja, folyamatosan egyeztetett Németh Ernővel az ügyben kapcsolatban. Az ő feladata lett volna, hogy időben elkészítse a médiaprivatizációra választ adó stratégiáját az MNT-nek – mondta Hajnal Jenő.

– Németh Ernő a Magyar Nemzeti Tanács Tájékoztatási Bizottságának elnöke. Vele mindig közvetlen kapcsolatom volt. Ő hónapokkal ezelőtt ígérte, hogy egy olyan anyagot fog összeállítani, amelyet a testületnek meg kell tárgyalnia. Sajnálom, hogy a mai napon érkezett meg az az anyag, amelyet ő fontosnak tartana, hogy a tájékoztatási bizottságon megtárgyaljunk – mondta az MNT elnöke a Pannon RTV-nek. Azt is hozzátette: – Közvetlenül, amit lehetett, azt megtettünk. Amiben tudunk segíteni, az a médiastratégiánkból adódik. Ez pedig azt jelenti, hogy egy olyan vajdasági médiaházat kell kialakítani, amelyben a jövőben ilyen helyzet nem alakulhat ki.