2024. május 6., hétfő

Díj után, fellépések között

A topolyai Mara színtársulat vezetője eredményeikről, terveikről
Sörfőző Károly a Finito egyik jelenetében

Sörfőző Károly a Finito egyik jelenetében

A Bácskertesen áprilisban megtartott 20. Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján a legjobb hagyományos keretek között megvalósított előadásért járó Pataki László-díjat a topolyai Mara Amatőr Színház vehette át, Tasnádi István Finito, avagy a magyar zombi című előadásáért. A színdarabot Körmöci Petronella, a Szabadkai Népszínház színésze rendezte. A díjról, az azóta eltelt időszakról, valamint a közeli és távolabbi tervekről kérdeztük Sörfőző Károlyt, a Mara vezetőjét.

– Az utóbbi hat évben négyszer nyertük meg valamelyik fődíjat, háromszor a Pataki-, egyszer pedig a legjobb alternatív előadásért járó Bambach Róbert-díjat. Tulajdonképpen nem is erre vagyok a legbüszkébb, hanem arra, hogy azokra a tagokra, akik itt vannak már tíz éve, lehet építeni, azokat lehet terhelni, és így minőségi munkát tudunk kiadni a kezünkből. Szerintem mindent csak úgy érdemes csinálni, hogyha az ember akar és tud is fejlődni. Ezért hívunk legtöbbször hivatásos színészeket rendezni. Véleményem szerint a tagoknak is sokat jelent, ha olyanok dolgoznak velük, akik értenek a szakmához, és elsajátíthatnak valamit tőlük.

– Mi volt az, ami megfogta a zsűrit vagy a nézőket ebben a darabban?

– Jó darab, jó színészek, jó rendező. Komolyra fordítva a szót, igen keményen dolgoztunk rajta, a rendező négyórás próbákat tartott, igyekezett a maximumot kihozni a csapatból. Ami nehéz volt a társulatnak – és lehet, hogy ezért tetszett a zsűrinek is –, hogy rímekbe szedett szövegről van szó. Ilyet még nem csináltunk. A szerző kortárs, a darab olyan dolgokra reflektál, amelyek körülvesznek bennünket, és talán ezzel is közelebb került a nézőkhöz.

Sörfőző azt is elmondta, hogy előadásaikat általában sok helyen bemutatják. A szemle óta is folyamatosan tájolnak, és júliusban is lesz három fellépésük Bajsán, Kishegyesen és Bácskossuthfalván. A társulat egyik célja, hogy minél több helyre elvigye a színházat, a környékbeli falvak mellett felléptek többek között Óbecsén, Adán, Padén, ahol egy egészen parányi színpadon adták elő a darabot. A társulat a találkozó fődíja mellett megkapta a Szabadkai Népszínház különdíját is, egy fellépést a Jadran Színpadon. Nem ez lesz a társulat első szabadkai szereplése, legutóbb Molière A fösvényét adták ott elő, de mindenféleképp nagy kihívást jelent olyan helyen fellépni, ahol a nézők megszokták a minőséget, fejtette ki Sörfőző.

Következő kérdésünk a társulat terveire vonatkozott.

– Petronellával megegyeztünk már, hogy a következő darabunkat is ő rendezi. Még nem tudjuk, hogy konkrétan melyik darabot visszük színre. Ötlete van a rendezőnek, meg a társulat tagjainak is. Az új darabot legkésőbb a magyar kultúra napjára, január 22-ére szeretnénk bemutatni.

Ami a távoli terveket illeti, Sörfőző elárulta, hogy szeretné, ha a Mara egy tájoló színház lenne. De a legfontosabb egy színház Topolyán, ahol normális körülmények között tudnának próbálni és előadásokat tartani.