Európa rádöbbent valamire, ami már korábban is ott volt tudatának mélyén, csak leszorítva, hogy ne gondoljon rá, mint ahogyan az ember – ahhoz, hogy élni tudjon – olyan ritkán gondol az elkerülhetetlen halálra. Tudatára ébredt annak, hogy a gazdagok védelemre szoruló szigete a szegénység tengerének közepén. Mert a menekültkérdésnek mostani hirtelen fellobbanását, ilyen nagyméretű központi üggyé válását számos – sokban szubjektív – tényezőnek az egybeolvadása mesterségesen teremtette meg, de a probléma tényleges, és nem biztos, hogy egyáltalán megoldható. Ahhoz azonban, hogy szembenézzünk ezzel a problémával, le kell fejteni róla mindazt, ami mesterségesen ilyen nagy ügyet csinált belőle, hogy csak ezután láthassuk világosan a dolgokat.
Annak megfejtését, hogy ebből a valós problémából hogyan lett most ilyen nagy ügy, amely annyira leköti az európai közvélemény figyelmét, annak megállapításával kell kezdenünk, hogy a menekültkérdés egyáltalán nem európai ügy. A világ válsággócaival határos országok – Pakisztán, Irak, Törökország – közül bármelyik egymaga sokszorosan több menekültet fogadott be, mint egész Európa. És ha Európa egymillió menekültet befogadna (a mostani becslések szerint 2015-ben félmillió menekült indul el Európa felé), ez a lakosságának a fél százalékát tenné ki, holott mondjuk Jordániában a lakosság 27 százaléka menekült. Számos körülménynek kellett hozzájárulni, hogy ebből mégis ilyen nagyszabású európai ügy lett.
Elsősorban is hirtelen hatalmas méreteket öltött az embercsempészet – mert dúlnak a háborúk Európa közvetlen közelében. A kalifátust teremtő dzsihadisták tudatosan irtják-elüldözik minden más vallásnak a tagjait. Afrikában az utóbbi időben 19, menekülteket teremtő fegyveres összeütközés robbant ki. (Az európaiak nem is tudják: a burmai diktatúra olyan menekülthullám forrása lett, hogy a szomszédos országok már európai mintájú válságtanácskozást tartottak.) Ezek a menekültek azonban örülnek, ha eljuthatnak egy szomszédos ország határáig, nem tudnak Európába jutni. Az ide jutó menekülteket az embercsempészek szállítják. (Az ő bűnük, hogy úgy megrakják a rozoga hajókat, hogy azok felborulnak, egyetlen hajószerencsétlenségben 800–900 ember halálát okozva.) Ahogyan többen is elmondták az újságíróknak: eljutásuk a szerb–magyar határra 10 ezer dollárba került. Mert az embercsempészet a kábítószer-csempészet után a legkifizetőbb foglalkozás lett, olyan szervezetten, mint a többi csempészet, harmadik helyre szorítva a fegyvercsempészetet. A világban 3–10 milliárd dollárt, csak a Földközi-tenger térségében 300–600 milliót hoz a csempészeknek. Ebből jut a rendőrök, vámtisztek korrumpálására is.
Másrészt a menekültek kérdéséből mesterségesen csináltak ilyen nagy ügyet. Annak idején sokan felismerték, hogy a történelem egész másképp alakult volna, ha Gorbacsovnak a rendszer és egész világfelfogása megengedi, hogy bevesse a „menekült fegyvert”. Ha azt mondja: Ha már annyira emlegetitek az emberi jogokat, nesze nektek! És az első héten kienged egymillió oroszt, a második héten ötmilliót, és a harmadik héten Európa minden államfője/miniszterelnöke ott van nála és könyörög: mondja meg, mit kíván, csak állítsa le a menekültáradatot. Napjainkban azonban már megeshet, hogy bevetik ezt a fegyvert. Nem vitás, hogy Koszovón ezt csinálták. Mert másképp nem létezik, hogy a koszovói menekültek száma egyik napról a másikra negyvenszeresére ugrik, majd ismét visszaesik a „normális” negyvened részre. Talán sohasem tudjuk meg, hogy a koszovói vezetők ezzel mit harcoltak ki. De biztosan csak mellékes: rábírni Európát, hogy kényszerítse már rá Szerbiát, adja fel azt a kényszerképzetét, hogy Koszovó Szerbia része, és ne adjon tízezerszámra útlevelet a koszovói polgároknak.
De a menekültügy „csinálásából” az európai országok is kivették a részüket. Objektíven azzal, hogy közreműködtek a „menekültkibocsátó” országokban fennálló rendszerek megdöntésében/meggyengítésében. Nem számolva azzal, hogy közreműködésük nem demokráciát, hanem káoszt hoz. (A tálibok, Kadhafi, Szaddám Huszein és Aszad idején nem voltak menekültek.) Szubjektíven pedig azzal, hogy most jól jön nekik a menekültügy, mert az emberek azzal foglalkoznak, nem a saját gondjaikkal, és az „őket védő” kormány mögé felsorakozva támogatják az éppen aktuális hatalmat. Mert minden éppen hatalmon lévő kormány érzi: az emberek már unják, hogy a kormányok a válság leküzdésében elért sikereikkel dicsekednek, holott ők a javulás semmilyen jelét nem látják. Talán még sok hatalomban felrémlik a társadalomtudomány egyik törvénye: a forradalmak nem akkor kezdődnek, amikor a helyzet a legrosszabb, hanem amikor javulni kezd. Így nagyon jól jön nekik, hogy az emberek figyelmét a menekültügyre és az azzal kapcsolatos „lázas tevékenységre” terelhetik.
Mivel témánk annak megvilágítása, hogy mi minden utal arra, hogy a menekültügyet mesterségesen csinálták, már csak röviden foglakozhatunk a mostani menekültügy mögött rejlő, tényleg komoly problémával. Azzal, hogy az „elvándorlás” világjelenség. Az illetékesek kiszámították, hogy 1990 óta 175 millió (!) ember cserélt hazát a jobb élet reményében. (A 3 millió román és a 600 ezer magyar között már „elköltöző” németek is vannak.) A számítások szerint számuk a század végére egymilliárd lesz. Ebből már ma származnak problémák: Romániában munkaerőhiány jelentkezett, környékünkön elnéptelenednek a falvak. De a lényeg: a fejlett világnak az az embere, aki tőkéje, áruja, nyersanyagéhsége útjából ledöntött minden akadályt, hogyan képzeli, hogy falakat állíthat, amikor ez a folyamat visszafordul: az emberek áramlanak.
