Különösen zajosra sikeredett az afgán parlament legutóbbi ülése, amelyen új belügyminisztert választottak. Az éles hangok ezúttal a törvényhozás épületének bejárata felől hasítottak bele a levegőbe, és szakították félbe a testület munkáját. A képviselőket gyorsan kimenekítették munkahelyükről, mert kiderült, hogy tálibok támadtak a házra, melynek főkapuját öngyilkos merénylő robbantotta be. Hat társa közben golyózáport zúdított az őrökre, akik visszaverték a múlt heti támadást, majd nem sokkal később végeztek az ostromlókkal.
(Léphaft Pál karikatúrája)
A véres merényletekhez, robbantásokhoz, rajtaütésekhez, folyamatos harcokhoz szokott Afganisztánt is meglepte a merész akció, ami arra utal, hogy a tálibok továbbra is erősek, és nem szívlelik a külföldiek támogatását élvező kormányt.
Az idegen csapatok nagy részének kivonása óta a tálibok jelentős pozíciókat szereztek az országban. A tizenhárom évig tartó NATO-misszió (ISAF) tavaly decemberben ért véget.
Az észak-atlanti szövetség azonban továbbra is segíti Afganisztánt. Az Eltökélt Támogatás missziója keretében január óta 12 500 katonája állomásozik a közép-keleti országban, kiképző és tanácsadó missziót teljesítve. Harci feladatokat már csak a különleges erők egy-egy bevetési csoportja és a légierő lát el. A (köz)biztonságról elsősorban a 195 ezer katonából álló helyi hadseregnek és a 157 ezer rendőrnek kell gondoskodnia.
Nem egyszerű a feladatuk. Sőt, egyre bonyolultabb, hiszen már nemcsak a fanatikus tálibok ellen kell harcolniuk, hanem azok új kihívóival, az Iszlám Állam (IÁ) helyi fanatikusaival is, akik a kormányt szintén ellenségüknek tartják.
A fő gondot egyelőre a tálibok okozzák, akik – hagyományaikhoz híven – tavasszal kiterjedt támadássorozatot indítottak. Áprilistól ismét lövöldözéstől, összecsapásoktól hangos az ország. A harcok szinte mindenütt kiújultak, néhol nagyon súlyos a helyzet.
A folyamatos összecsapások ellenére májusban a kormány és a tálib vezetés tárgyalásokat kezdett. Ez arra utal, hogy Kabul belátta: a nyugati támogatás csökkenése miatt a jövőben képtelen lesz ellenőrizni az ország teljes területét, és jobban teszi, ha megegyezik a tálibokkal, akiket már Washingtonban sem ostoroznak olyan hevesen, mint korábban. Az Obama-kormányzat pedig már nem is következetes az afganisztáni tálibok minősítésében.
Az amerikai külügyminisztérium terrorlistáján például nem is szerepelnek. A pénzügyi tárcánál viszont már 2002-ben bekerültek a globális terrorszervezetek nyilvántartásába. A washingtoni Nemzeti Terrorelhárítási Központnak a terrorcsoportok működéséről készített világtérképe is jelzi az afganisztáni tálibokat. A megítélésükkel kapcsolatos zavarra jellemző, hogy az év elején Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője hol terroristáknak minősítette őket, hol ennek az ellenkezőjét bizonygatta, azt állítva, hogy „fegyveres felkelőkről” van szó.
Kabul mindenesetre arra számít, hogy az egyezkedést június derekán a norvég fővárosban, Oslóban folytatják.
A fanatikus felkelők közben az államapparátusban is igyekeznek megerősíteni pozícióikat. Az utóbbi időben kampányt indítottak a közigazgatási vezetők megnyerésére, átállásra szólítva fel őket. Nemrég éjjel-nappal hívható telefonos „ügyfélszolgálatot” is létesítettek, amelyen a hozzájuk csatlakozni kívánó tisztségviselők jelentkezhetnek. A vonal azonban nem zsúfolt, sőt, az iszlamisták is elismerik: eddig harminc hivatalnok jelezte csatlakozási szándékát.
A tálibok azonban nem adják fel a nekik megfelelő közigazgatásért folytatott küzdelmet sem. Több tartományban igyekeznek létrehozni párhuzamos struktúrákat, amelyek élére saját embert, „árnyékkormányzót” neveznek ki. Az államigazgatásban már vannak tapasztalataik, hiszen a 2001-es külföldi intervencióig – fél évtizeden át – ők uralkodtak Afganisztánban.
A fővárost 1996-ban foglalták el, majd hatalmukba kerítették az egész országot, ahol az iszlám törvénykezést, a saríát alkalmazva a végletekig korlátozták az emberi jogokat, és rémuralmat vezettek be. Működésüket az általános brutalitás és a primitivizmus jellemezte.
Ezeknek az időknek a visszatérését sokan nem szeretnék. Attól pedig még inkább retteg a törvényes hatalom, élén Ashraf Gáni államfővel és az Abdullah Abdullah miniszterelnök vezette kormánnyal, hogy a tálibokat egy még veszélyesebb ellenség válthatja fel.
Márpedig ennek egyre nagyobb a veszélye. A tálibokat ugyanis néhány helyen már erőteljesen szorongatják az Irak és Szíria nagy részét ellenőrző IÁ terrormozgalom afganisztáni emberei, dzsihadista harcosai. Az új kihívó helyi tagságát ráadásul jórészt a mozgalmukban csalódott tálibok alkotják, akik már hűségesküt is fogadtak az IÁ által működtetett iraki–szíriai kalifátus (a világon senki által el nem ismert „állam”) önjelölt vezetőjének, Abu Bakr al-Bagdadi terrorista vezérnek.
Az IÁ afganisztáni szárnya Khoraszán-csoportként vált ismertté, s egyre jobb eredményeket tud felmutatni. Sokáig csak toborzással és merényletek végrehajtásával foglalkozott, de az utóbbi időben már többször is harcba bocsátkozott a tálibokkal.
Bár az IÁ pozíciói jelenleg gyengék Afganisztánban, a tálib vezetés mégis lehetséges veszélyforrásként tekint elvakult iszlamista kihívóira. Nem véletlenül. A dzsihadisták már legalább három afganisztáni tartományban szilárdan megvetették a lábukat. Ennyivel aligha érik be, hiszen már többször kinyilvánították: kalifátusuk határát ki akarják terjeszteni.
Kabult ez legalább annyira nyugtalanítja, mint a tálibokat, akik csak az országos hatalom megszerzéséért harcolnak. Elképzelhető, hogy az IÁ-veszély miatt elássák (egy időre) a csatabárdot, hogy kiűzzék az országból a táliboknál is veszélyesebb szélsőséges csoportot. A harc a terepen már megkezdődött, a tárgyalóasztalnál talán a részletekről is egyeztetnek.
