Flowers of Evil, 2014. Rendezte: Tolnai Szabolcs. Írta: Tolnai Szabolcs, Tolnai Ottó. Fényképezte és vágta: Tolnai Szabocs, Szilágyi Kornél, Hevesi Nándor, Stipan Milodanović, Mirjana Đurić. Animátor: Darko Maletin. Főszerepben: Pletl Zoltán, Varga Henrietta, Döbrei Dénes, Junya Ishii, Josip Tikvicki. – Az Up to 10000 Bucks versenyfilmje.
Tolnai Szabolcs az utóbbi években a Cinema City fősodrában jelent meg leginkább, sőt, az elsőn (a még Nemzeti Filmfesztivál névre hallgatón) a legjobb rendezés díját is elvitte a Fövenyórával. Idén az „olcsó filmek” kategóriájában versenyez a nulla dinárból (vagyis sok baráti segítséggel) előállított A romlás virágaival, amely leginkább csak elnevezésében és időnkénti fülledt erotikájában hordozza a baudelaire-i sötét Párizs szimbolista világát.
Itt ugyanis egy elzüllött társadalom kiskirálya, Nikolaj (Pletl Zoltán) dönt úgy, hogy feleségének (Varga Henrietta) Disneylandhez hasonló vidámparkot emel a házával szemben található leromlott gyártelep helyére. Az ügyben részt vesz a miniszter, a miniszter jobbkeze (Döbrei Dénes) és egy idős feltaláló (mindenki Tikvicki bácsija), akinek szinte a semmiből kell kiviteleznie a projektet. Mire a vidámpark felépül, Nikolajt a politikai változás szele a börtönbe repíti.
A romlás virágai a szimbolista alapokra utaló cím ellenére realista politikai film a javából. A slapsticket, a bizarr álomjeleneteket és a költői képeket egymásra pakoló félórás munka sűrű és fojtó kísérleti dolgozat, vaskos antikapitalista humorral megspékelve. Fél óra alatt több van itt, mint a fesztivál néhány egészestés filmjében: táncoló Mikiegerek, a gyári munkásokból lett Hófehérke és a hét törpe, bambuszból új világot építő japán (aki álom, vagy nem), politikai machinációk, egy euróért vásárolt gyárak, utolsó vacsora-jelenet a Jesus nevű fogmeg vezetésével.
Amellett, hogy a rendező erős képei váltogatják egymást a szemünk előtt, a forgatókönyvből meglehetősen kiérződik Tolnai Ottó világa is, aki persze nem először foglalkozik a gyárak költői privatizációjával. A némafilmes feliratokon kívül szöveget nem tartalmazó forma meglepő módon nem megy az idegeinkre – sőt, felteszem, egy egész estét kitöltő alkotást is végig lehetne így nézni. A kiürült vidámparkban körhintázó, az alkotást lezáró Tikvicki bácsi arca pedig minden pénzt megér.
