2024. május 5., vasárnap
Európai Filmek 22. Nemzetközi Fesztiválja, Palics

„Fontos megismerni Lifka Sándort”

Báron György, a nemzetközi kritikusok zsűrijének volt tagja az idei palicsi filmfesztiválon

A Párhuzamok és ütközések programrészben bemutatott filmeket a nemzetközi kritikusok zsűrije bírálta el. A zsűrit a magyarországi Báron György, a szerbiai Vladimir Džudović és a brit Michael Pattison filmkritikusok alkották. A filmfesztiválon Báron Györgyöt kérdeztük, elsőként a filmválogatásról:

– Nagyon jó, kiegyensúlyozott válogatást és sokféle filmet láthattunk. Filmcsemegének számított az első kalmykiai, azaz kalmükföldi film, a Sirályok, amely a díjat is megnyerte. Ugyanakkor a válogatásban helyet kaptak olyan országok – Románia, Törökország, Magyarország, Szerbia – filmjei is, amelyek szépen szerepelnek különböző fesztiválokon. A tíz felvonultatott filmnek a fele nagyon jó volt. Ha pillantást vetünk a nagy fesztiválokra – a cannes-ira, a berlinire vagy a velenceire –, ez akkor is jó arány. Természetesen minden válogatásban vannak kevésbé jó filmek, amelyek nekem vagy egy másik zsűritagnak tetszenek kevésbé. Az ízlések mindig megoszlanak.

 Mik a benyomásai Palicsról? Járt-e már itt korábban?

– Első alkalommal jöttem Palicsra. Egy kicsit talán Karlovy Varyra emlékeztet. Lenyűgözött, hogy milyen gyönyörű hely, és mennyire őrzi a régi monarchia hangulatát, a kultúrák keveredését. Ez nagy ritkaság. Számomra ennek egyik ékes példája, hogy ápolja Lifka Sándor emlékét, aki egy tipikus monarchiabeli világpolgár volt. Nagyszerű, hogy róla lett díj elnevezve és Siflis Zoltán, meg más filmesek kutattak utána. Mivel Magyarországon Lifka méltatlanul ismeretlen, tervbe vettük, hogy Siflis Zoltán segítségével, ősszel a szolnoki fesztiválon emlékműsor keretében emlékezünk meg róla. Fontos megismerni Lifka Sándort, hiszen a filmezés egyik helyi úttörőjének számít.

 Mi a véleménye a fesztivál hangulatáról?

– Ez egy nagyon barátságos fesztivál. Nem csokornyakkendős, de a filmekhez nem is kell csokornyakkendő. Ugyanakkor van eleganciája, méltósága, és elismert filmes vendégek is szívesen látogatják évről évre. Idén például Roy Andersson, aki egy hetet töltött itt. Lehetett vele beszélgetni, néha még énekelt is. A fesztiválnak nincs feszélyezett hangulata és ez jó, mert a filmesek nem olyanok, mint a politikusok. Nem annyira formalisták, sokkal közvetlenebbek. Nagy barátságok alakulnak ki különböző temperamentumú alkotók között is, és amikor találkoznak megölelik egymást. A filmesek már csak ilyenek.

 Magyarországon jelenleg milyen a filmkészítés helyzete?

– Átmeneti stádiumban van, még sok a probléma. A legnagyobb talán az, hogy 2010 után volt egy több mint kétéves leállás, márpedig a kultúra, a magyar kultúra és a filmkultúra folyamatos tevékenység. Ezzel egy ígéretes felívelés szakadt meg. Az ezredfordulóval előjött egy új nemzedék, akik tarolnak a fesztiválokon, gondoljunk csak Pálfi Györgyre, Hajdú Szabolcsra, Mundruczó Kornélra, Török Ferencre vagy akár Kocsis Ágnesre. Nemrég került nyilvánosságra egy adat, miszerint a Magyar Nemzeti Filmalap 2011 óta, tehát amióta működik, 24 egész estés játékfilmet mutatott be. Ha szerényen négy évet számolunk, az évi hat játékfilm, míg 2010 előtt évi 25-26 játékfilm készült Magyarországon. Tulajdonképpen a filmek száma arányában most inkább az észt filmgyártás szintjén van. Közben ugyanannyi közpénzt juttatnak az új rendszernek, de sokkal kisebb az eredmény. Ez nem vonatkozik a színvonalra. A magyar filmesek már csak olyanok, hogy ha kapnak pénzt, ha nem, akkor is tudnak jó filmeket készítenek. Tehetségesek a filmeseink. Mundruczó Kornél a régi és az új rendszerben is készített jó alkotásokat, Pálfi György állami támogatás nélkül is létrehoz kiemelkedő filmeket.

Miben különbözik egy filmkritikus a laikus filmkedvelőtől. Kritikusként hogyan néz meg egy filmet?

– Megpróbálom nem kritikusként nézni, hogy Ottlik Géza szavaival éljek: a filmkritikus is csak egy ürge. Léteznek persze más szempontok, a kritikus ismeri a rendezőt és a munkásságát, de meg kell próbálni élvezni a filmet. A film nem azért van, hogy a filmkritikusok kielemezzék, szétszedjék, hanem élvezzék. Amikor leülök filmezni, megpróbálom kísérni a filmet, átadni magamat a rendezőnek, mert az a dolgom. Ha nem sikerül, akkor vagy bennem, vagy a rendezőben van a hiba. Ez a két opció létezik.