2024. május 8., szerda

„Nem fejheti senki az állami költségvetést”

Vučić: A kisnyugdíjasok érzik majd meg leginkább a nyugdíjemelés mértékét

Az állami költségvetésben a hiány az év első hét hónapjával bezárólag 25 milliárd dinár. Ha ilyen ütemben halad minden tovább, az állami költségvetés hiánya az év végére a bruttó hazai termék 2,77 százaléka körül alakul majd. Ez kiváló eredménynek számít, amit az európai országok is megirigyelnek tőlünk, ugyanis a fejlett országok közül kevesen számolhatnak ilyen alacsony deficittel. Mindenképpen 3 százalék alatt szeretnénk ezt tartani, éppen ezért nem fogjuk teljesen kihasználni költségvetési lehetőségeinket. Biztonságban szeretnénk a jövő elé nézni. Vagyis az év végéig nyugdíjemelésre és a közszférában dolgozók fizetésének emelésére lehet számítani, ami nem lesz túl nagy, de mindenképpen az életminőség javítását jelenti majd – emelte ki Aleksandar Vučić kormányfő szerdai sajtótájékoztatóján, amikor a választások után egy évvel az elmúlt időszak eredményeit hangsúlyozta ki.

Aleksandar Vučić (Fotó: Beta)

Aleksandar Vučić (Fotó: Beta)

– A jobb megfizettetésnek köszönhetőek az elért eredmények, így 6 milliárd dináros megfizettetést valósítottunk meg az adókból, 5,5 milliárd dinárt a fogyasztási illetékből (akcízából), 1,1 milliárd vámdíjakból, több tízmilliárd dinár nem illetékek címén folyt be a költségvetésbe. Ezért augusztusban megkezdjük a tárgyalásokat a nyugdíjak és a közszférában dolgozók fizetésének növeléséről – emelte ki Vučić. Hozzátette, elsősorban a szegénység csökkentésén dolgoznak, így az alacsony nyugdíjakkal rendelkezők jobban megérzik majd a növelést, mint a magas nyugdíjjal rendelkezők, akik valószínűleg nem kapják meg ez után sem azt az összeget, amit a nyugdíjcsökkentés előtt kaptak. Ám így is a nyugdíjasok 70 százalékának javul majd az életminősége. A közszférában 360 ezer embernek emelkedik a fizetése. A legnagyobb emelést a tanügyi dolgozók kapják majd. Növelik az egészségügyi dolgozók, a szociális munkások, a rendőrök és a katonák fizetését is.

– Nem használjuk ki teljesen a lehetőségeinket, ugyanis a közköltségek terén biztonságos állapotokat szeretnék kialakítani, ugyanakkor a gazdasági aktivitások gyógyulásához hozzájárulni. Az állami össztermék növekedésére számítunk, már az idén 0,5-1 százalékos emelkedést várunk – mondta a kormányfő. Vučić elmondta, a gazdaság gyógyulását a szürkegazdasággal való leszámolás kell, hogy megelőzze. Csak a dohányiparban ez év első hat hónapjában 344,2 millió doboz cigarettával többet adtunk el, mint 2014-ben ebben a periódusban, ami 17,5 százalékkal több cigaretta. Rámutatott, ez jól szemlélteti a csempészet, a korrupció felszámolásában elért eredményeket. Hozzátette, nemcsak a közvállalatoknak, hanem az önkormányzatoknak is jobban oda kell majd figyelniük, hogy mire költik az adófizetők pénzét. Mint mondta, senki sem „fejheti ezek után ok nélkül az állami költségvetést”.

– Az energiaszektorban 64,1 millió euró értékben elektromos áramot szállítottunk ki, és 16 millió euró értékben szállítottunk be. Az elektromos áram megfizettetése 96,4 százalékos, ami 5 százalékkal jobb, mint a múlt év ugyanezen periódusában. Sikerült megállapodást kötnünk a legnagyobb állami és közvállatokkal, valamint magánvállaltokkal, hogy milyen ütemben tudják fizetni az elhasznált elektromos áramot, nem engedhetjük meg, hogy nagy vállalatok adósságot halmozzanak fel a közvállalatok irányában. Ezek után ellenőrizzük és figyelemmel kísérjük, miként törlesztik a közvállalatok más közvállalatok irányában az adósságaikat. Ezzel egészséges üzletelést szeretnénk kialakítani – hangsúlyozta ki Aleksandar Vučić. Rámutatott, első alkalommal az ország történelmében, az állam törlesztette kötelezettségeit a Gasprom irányában, a fennmaradt 60 millió dináros korábbi adósságot a Srbijagas fizetteti meg azoktól az ügyfelektől, akik ennek a vállalat tartoznak.

Elmondta, a Szerbiai Vasutakra átszervezés vár, ám már most eredményeket tudnak felmutatni az üzletelésük terén. A Nikola Tesla Repülőtér az első félévben hétszer nagyobb nyereséget könyvelhetett el, mint tavaly, a kiadások 20 millió dinárra csökkentek, 65 százalékkal növelték a bevételeket. Elmondta ugyanakkor, hogy a 10-es közlekedési folyosón a munkálatok az év végéig befejeződnek, így elkészül a keleti és a déli ág is, így felgyorsul a közlekedés Bulgária és Macedónia felé. Kiemelte, a Belgrád Víziváros projektum megvalósításához szükséges területkisajátítás befejeződött, szeptember közepén már meg is kezdődhetnek az építőmunkálatok ezen a területen, illetve a Belgrád körül vezető kerülőút megépítéséhez a kivitelezőkkel várhatóan szeptember elején írják alá a szerződést.

Aleksandar Vučić rámutatott arra is, hogy kidolgozás alatt van a vagyon eredetéről szóló törvény, ami nagy vihart kavart az elmúlt időszakban. Céljuk ezzel a törvénnyel lefülelni azokat, akik az állami hátán, az adó elkerülésével, munkásaik kizsákmányolásával gazdagodtak meg. Mint Vučić elmondta, mindenkinek be kell vallania bevételeit és vagyonát, hogy igazságos megadóztatást tudjanak minden polgárra kiszabni. Mintegy 300–400 új felügyelőt foglalkoztatnak majd, akik azt vizsgálják, hogy a munkaadók bejelentették-e alkalmazottaikat, illetve az utánuk járó járulékokat rendszeresen, illetve a bejelentett fizetésnek megfelelően fizetik-e.