2024. május 9., csütörtök

Valószínűleg nem történt mérgezés

Mint arról már korábban hírt adtunk lapunk hasábjain, vasárnap reggel nagyszámú hal pusztulását észlelték a Krivajai-tavon. Az első pillanatban – talán azért is, mivel az eset azon a részen történt, ahol a bácskossuthfalvi szennyvíz a tóba ömlik – azt feltételezték, mérgezés történt, és valamilyen vegyi anyag okozta a pusztulást. Saša Srdić, Topolya község környezetvédelmi tanácsosa azonban elmondta, hogy az állatorvosi felügyelőség által végzett vizsgálatok nem hivatalos eredményei szerint oxigénhiány okozta a mintegy féltonnányi, a sügérfélék családjába tartozó fogassüllő pusztulását. Ennek oka feltételezhetően a hosszú ideig tartó kánikula utáni lehűlés, ami különböző gázokat szabadított fel az iszapból, és ez a sekélyebb részeken súlyos oxigénhiányt idézett elő, amit a helyhez kötött életmódot folytató fogassüllő nem tudott elviselni. Itt el kell mondanunk, hogy a tavat hosszú idő óta nem iszaptalanították. A víz szintje ennek ellenére nem érte el a biológiai minimumot. Az elpusztult állati tetemek nagy részét a horgászok, a tó vizét locsolásra használó két vállalat, a Krivaja Kft. és a PIK Moravica munkásai begyűjtötték, és a zombori Proteinka állati fehérjéket feldolgozó üzembe szállították.