2024. május 8., szerda

Šarićtyal üzletel(t) a Privatizációs Ügynökség első embere

A KRIK névre hallgató újvidéki tényfeltáró újságírói hálózat arra derített fényt, hogy Muamer Redžovićnak, a Privatizációs Ügynökség igazgatóbizottsági elnökének a tulajdonában levő kompánia tavaly több adásvételi szerződést kötött az előzetes letartóztatásban levő és pénzmosással gyanúsított Darko Šarić drogbáró embereivel, nevezetesen Radovan Štrpac ügyvéddel és Blaža Dedić üzletemberrel.

A KRIK-hálózatnak bizonyítéka van arra, hogy Šarić üzlettársai Redžović cégének engedték át a gajdobrai Jedistvo mezőgazdasági birtok feletti irányítást.

A szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyészség igyekezett volna útját állni az üzletnek, annak alapos gyanújával, hogy a Šarićhoz közel álló érdekcsoportok állnak az üzlet mögött, de a fellebbviteli bíróság ezt a vádat elvetette.

Redžović a KRIK-újságírók kérdésére válaszolva úgy nyilatkozott, nincsenek információi arról, hogy az általa vezetett Trgopromet cégnek bármilyen köze is lenne a gyanúsított, Šarić embereihez, és azt monda, épp az újságíróktól értesült először a Jedinstvo körüli üzletekről.

– Fogalmam sincs erről. Sosem hallottam, és nem is tudok róla. Még azt sem tudom, ki tulajdonában van a szóban forgó kompánia – nyilatkozta Redžović.