2024. augusztus 23., péntek
MIT MOND A STATISZTIKA?

Csökkentek a fogyasztói árak

Júliusban az egy hónappal korábbi adatokhoz képest 0,9 százalékkal csökkent az országban a közfogyasztási cikkek ára – derül ki a Köztársasági Statisztikai Intézet legújabb közleményéből. Másrészt azoknak a közfogyasztási cikkeknek az ára és a szolgáltatások díja, melyek belekerülnek a havi inflációs kimutatásba, összesítésben 1 szálékos növekedést mutattak július folyamán. A múlt év decemberétől a múlt hónap végéig Szerbiában a pénzhígulás 1,1 százalékot tett ki.
A statisztikai intézet júliusi havi kimutatásai szerint az üdítőitalok és az élelmiszerek átlag 3,7 százalékkal kerültek kevesebbe, mint júniusban, továbbá a textiláru és a lábbeli 1,1 százalékkal, a víz, a villanyáram, a földgáz és a üzemanyag 0,4 százalékkal, az egészségügyi ellátás 0,3 százalékkal, a szállodák és éttermek kínálata pedig 0,2 százalékkal lett olcsóbb.

Ezzel szemben 2,2 százalékkal többe kerülnek a szeszes italok és a dohánytermékek, valamint a szállítási és telekommunikációs költségek is 0,2 százalékkal drágultak meg.