2024. május 6., hétfő

Mindarról, ami az oktatásban aktuális

A XIX. Szabadkai Nyári Akadémián az idén az értékteremtésre helyezik a hangsúlyt

Hétfőn kezdődött Szabadkán a XIX. Szabadkai Nyári Akadémia. Az idei előadásokról és a résztvevőkről kérdeztük De Negri Ibolyát, az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének elnökét:

– A résztvevők zömmel vajdasági pedagógusok, de ezúttal is érkeztek Kárpát-medence más térségeiről is. Tízen jöttek Erdélyből, öten Felvidékről és magyarországi előadóink is vannak. Idén háromszázan vesznek részt, kisebb létszámra számítottunk, de amikor meghirdettük, egyre csak nőtt a jelentkezők száma, ezért úgy gondoltuk, hogy amennyiben akadémiánk összhangban van az érdeklődési körükkel, lehetőséget adunk a részvételre. Hetedik alkalommal vagyunk az Ivan Sarić Műszaki Iskolában, méretében ez a legnagyobb iskola Szabadkán, itt tudunk leginkább foglalkozásokat tartani nagyszámú résztvevővel. Az aktuális programunkat mindig az előző év elemzései alapján állítjuk össze. Figyelembe vesszük a pedagógusok igényeit, miről szeretnének további ismereteket szerezni, legyen szó iskoláskor előtti, általános vagy középiskolás tartalmakról. Ezúttal az Értékteremtés az oktatásban címet választottuk. E köré csoportosítottuk a témákat is. Délelőttönként csoportmunka folyik, délután pedig pedagógiai, művészettörténeti, ismeretterjesztő előadásokat lehet hallgatni. Egyszerre több előadás zajlik, így a pedagógusok az érdeklődési körükhöz mérten kiválaszthatják, melyiken vesznek részt. Az előadások során a térségünket érintő aktuális témákat is feldolgozzuk, így fontosnak tartottuk a kisérettségikkel kapcsolatos problémák megvitatását. A cél az volt, hogy megoldást találjunk a felmerülő gondokra, kitérve a feladatok nehézségére és az összeállításukra. A tankönyvekről is szó esett, kiváltképp a magyar nyelv és irodalom, valamint a történelemtankönyvről, amelyek fontosak identitásunk megőrzéséhez. Ugyanúgy foglalkoztunk a serdülőkori testképzavarral és a kimerültséggel is, ami ugyebár jelen van a mindennapjainkban. A pedagógiai szakcsoport idén kiváltképp figyelmet fordít a stressz kezelésére, valamint az inspiratív pedagógiára. Képzésünkön teret kap a táncpedagógia is, a modern oktatás, az e-könyvek alkalmazása és az animációs filmek órán történő bemutatásának előnyössége is. Esténként irodalmi és társasestekre kerül sor. Nyári akadémiánkat az idén is plenáris előadással zárjuk. Az értékekre reflektál dr. Pais Ella Regina Barangolás az állandóság és a változás ösvényein az oktatásban című előadása is. Főleg a külföldi vendégeinkre való figyelemmel, ma egy oktatási kiránduláson veszünk részt, amely során ellátogatunk Péterváradra, Karlócára és Temerinbe. A résztvevők idén is készítenek záróműsort, amely során beszámolnak az akadémián elsajátítottakról. Képzésünk akkreditációs, de sokan önmaguk végett jönnek, hogy a saját tudásukat fejlesszék, és a jövőben még jobb eredményeket érjenek el – mondta De Negri Ibolya.

A Nyári Akadémia egyik résztvevője, Bohata Zsuzsanna, a horgosi Október 10. Általános Iskola magyar nyelv és irodalom tanára másodszor vesz részt a képzésen:

– Elégedett vagyok a témákkal és az előadásokkal is. Ez egy tartalmas hét számunkra, ami nem csak arra jó, hogy továbbképezzük magunkat. Nagyon fontos, hogy szakmai körben lehetünk, megoszthatjuk egymással a tapasztalatainkat, gondjainkat és módszereinket, eszmecseréket folytathatunk a kollégánkat. A magyar nyelv és irodalom csoportban nyelvtörténeti előadást hallgathattunk, dr. Fűzfa Balázs pedig élménydús irodalmi előadást tartott. Arról is kiváló előadás zajlott, hogy mit tehetünk a kimerültség ellen – hallottuk a tanárnőtől.

Először van jelen a képzésen Vicai Dejan, a Majsai Úti Általános Iskola angoltanára:

– A pedagógiai csoportba jelentkeztem. Érdekesek az előadások, és nagyszerű, hogy együtt lehetnek a pedagógusok. A stresszel kapcsolatos előadás nagyon hasznosnak bizonyult. Ismereteimet bővíthettem arról, hogyan találjam meg az összhangot a tanulókkal, és hogyan lehetek kiegyensúlyozott a feszültebbek a napok, ezeket pedig a tanítás során is alkalmazhatom. Nem csak az előadóktól, a kollégákkal egymástól is sokat tanulunk – mondta Vicai Dejan.