2024. augusztus 23., péntek

Összefogás a szegedi szerb templom harangjaiért

Az első világháborútól kezdve egészen 2007 februárjáig, tehát több mint 90 évig a szegedi szerb templomnak nem volt harangja, egyetlen, ajtó fölé szerelt, pici rézcsengő jelezte, ha valaki belépett a templomba.

Pályázati pénzből és közadakozásból 2007 februárjában sikerült felállítaniuk egy harangot, most a másodikra gyűjtenek. A több szempontból is egyedülálló szépségű szegedi szerb templomnak (amelyet a műemlékjegyzék szerint 1743 és 1745 között építettek, azonban sokkal valószínűbbnek tűnik keletkezését az 1773 és az 1778 közötti időszakra datálni) öt új, felszentelt harangja volt. Az 1820-ban bekövetkezett villámcsapás és a hatalmas vihar következtében a torony kigyulladt, a harangok pedig a tűz martalékává váltak. Később ezt pótolták, azonban jött az első világháború, amikor a temesvári katonai parancsnokság hadicélokra hivatkozva elvitte és beolvasztotta a 4 darab, 4200 kilogramm összsúlyú, bronz és ezüst ötvözetéből készült harangot, amelynek mai értéke több mint 20 millió forint. Egészen 2006-ig nem harangoztak a szegedi Szent Miklós templomban.

Ekkor történelmi esemény színhelye volt a templom, pályázaton nyert pénzből és számos magánadományból összegyűlt 1,5 millió forint az új harangra, és ezáltal valóra vált a szerb ortodox közösség régi vágya. Gálity Braniszláv szegedi esperesnek sikerült megszerveznie egy új harang öntését. A korabeli tudósítások szerint a templomi hangszer Gombos Miklós őrbottyáni harangöntő mester műhelyében készült, a szentelési ünnepségen pedig jelen volt Pantelics Lukiján budai ortodox püspök is. A bronzból és ezüstből gyártott, 115 kilós harangot drótkötéllel emelték fel a toronyba.

Káplán Pál esperesi helynök lapunknak elmondta, a különböző rendezvényeken összegyűlt adományokból szeretnék egy új haranggal gazdagítani a templom tornyát, sőt az lenne az álma, ha idővel sikerülne pótolni mind a 4 harangot. Ezért most augusztus 13-a és 16-a között megrendezik a templomkertben a II. Szerb Ortodox Napok elnevezésű jótékonysági rendezvényt, amelynek fővédnöke Görög Tibor, Szerbia Köztársaság tiszteletbeli konzulja. A programok között szerepel Jószai Sándor ikonkiállítása, Jaksity Iván fotókiállítása, a Krug csoport fiatal szerb művészeinek kiállítása, a Bánát táncegyüttes fellépése és táncháza, szerb specialitások főzése és kóstolása, szerb kézműves termékek bemutatója, a Guča Partizans fúvósainak koncertje, vasárnap pedig szent liturgia a templomban, majd a bánáti Lale együttes koncertje zárja a többnapos jótékonysági rendezvényt.