„A magyarországi egyetemi évek után remek dolog volt 2000 nyarán visszatérni a Vajdaságba, Zentára. Végre véget ért a rezsim, és egy maroknyi fiatal mert nagyot álmodni. Az észak-bácskai kisvárosban a háborús évek alatt is folyton forrt valami a felszín alatt, ami most elemi erővel tört elő: szinte a semmiből létrejött az azóta ezreket megmozgató fesztivál, a Nyári Ifjúsági Játékok.” Ezekkel a sorokkal indítottam útjára az Ünnepnapok a ligetben című fesztiválkrónikánkat, amelyet két szerzőtársammal a nagyszabású rendezvény első tíz évének szenteltünk. Bár akkor már megtörtént a szervezőváltás, és a fesztivál arculata is megváltozott némiképp, mégsem gondolta volna talán senki, hogy nem lesz már második tíz év sem. A mai tinédzserek közül pedig talán már sokan nem is hallottak róla. Felgyorsult a világ, és csak előre nézünk lihegve. Mindazonáltal nem ártana egy pillanatra visszatekinteni.
2013-ban sokként érhetett volna a hír, hogy többé nem szervezik meg a Nyári Ifjúsági Játékokat, mégsem így ért: az utolsó két-három év „fényében” tudtam rá csak tekinteni, valójában időközben magamban már eltemettem, az utolsóra el se mentem, szóval a hír hallatán csak legyintettem. RIP, Játékok... Aztán ahogy ő kimúlt, Kanizsának és Adának rögtön lett saját fesztiválja, ám korántsem gondolom, hogy ez betölthetné az űrt.
Mielőtt bősz lokálpatriótának kiáltanának ki – ha Zenta a szívem csücske, akkor a Vajdaság maga a szív a belső térképemen –, gyorsan megjegyzem, hogy bárhol a régióban örülnék egy ehhez hasonló rendezvénynek (persze Zentának a legjobban, mert ez a város megérdemelné). Viszont a kanizsai és adai happeningek mégis csak egyszerű helyi fesztiválocskák, regionálisan nincs sokkal nagyobb jelentőségük egy-egy rangosabb motoros találkozónál. A Játékoknak azonban bizony igazi közösségépítő szerepe volt – és köszönhette ezt elsősorban éppen a nevében is megjelenő játékos vetélkedőknek, sportprogramoknak.
A szervezők a korai években e programok köré építették fel az akkor még csak kísérőrendezvénynek számító délutáni kulturális eseményeket és az esti koncerteket, elektronikus bulikat. Utána persze a fesztivál, mint minden igazán élő organizmus, elkezdett a maga belső törvényszerűségei szerint működni, az esti programok egyre nagyobb szerephez jutottak, egyre nevesebb zenekarokat és DJ-ket szerveztünk le, mert azért valljuk be, egy plakáton ez mutat a legínycsiklandóbban, ami egy zombori, újvidéki vagy székelykevei fiatalt is Zentára tudott csábítani. Hanem amikor eme törvényszerűségnek alávetve magát, a szervezői gárda egyre kevesebb figyelmet és energiát szentelt maguknak a vetélkedőknek – legalábbis az esti bulikhoz viszonyítva –, bekövetkezett a csoda: évről évre egyre nagyobb számú csapat jelentkezett a megmérettetésre, olyannyira, hogy egy idő után ki kellett találni beugró feladatot, mert a zentai Népkertben már nem fértek volna el, ha mindannyian eljönnek... és azért csak jöttek, ha versenyzőként nem is, akkor nézőként, „átlagos” fesztiválozóként. Valóságos kis fesztivál-köztársaság alakult ki a helyszínen minden nyáron négy-öt napra. És már nemcsak a Vajdaság legeldugottabb részeibe, de a teljes Kárpát-medencébe eljutott a híre, özönlöttek is mindenhonnan a fiatalok és az örök fiatalok, olykor Európa és a világ más részeiből is.
Azután mi történt? Tudatos volt a Nyári Ifjúsági Játékok leépítése? (Akkor nem lehetett egyszerű, mert a kései években már szinte önmagától „épült felfelé”.) Vagy egyszerű hanyagság? A fantázia hiánya?... Mert valóban egy tucatrendezvényecske lett, unalomig ismert, százszor itt járt együttesekkel, minimális egyéb programmal. A nevét is megváltoztatták végül. (Mondjuk, ennek örültem is...) Ha tudatos volt, mi volt ennek az oka? Nem ártana valamikor ennek is utánanézni.
Rajtam kívül hiányzik-e még valakinek a Nyári Ifjúsági Játékok? Amikor néha itt-ott felvetem az újrakezdés ötletét, ugyanazt a választ kapom, mint amikor a vég okát firtatom: te csak maradj naiv és örök gyermek, barátom, de azt azért magad is beláthatnád, hogy ma már valóban mindent a pénz, az anyagi érdek mozgat. Próbálnál csak szervezésbe kezdeni, azonnal a nyakadon lennének az érdekeltek, és vagy ők diktálnák a feltételeket, vagy szépen megfúrnák a kezdeményezésedet...
Maradok hát örök gyermek, és felvetem csak azért is a kérdést: Mért ne lehetne önerőből, nonprofit alapon, lelkes előadókkal és szervezőkkel újra megálmodni és megalkotni ugyanazt, amit 2000 nyarán egyszer már megtettünk?
