Bölcsek voltunk-e, vagy árulók, majd a történelem megmondja! – mondták Dubčekék, amikor Csehszlovákia megszállása után kiegyeztek a Szovjetunióval. A történelem tanúsága szerint bölcsek voltak, mert ezzel véget vetettek annak az állapotnak, amelyben puskalövés sem dördült el, de nem tudtak kormányt alakítani, és az alternatíva csak a szovjet megszállás meghosszabbítása vagy egy rosszabb garnitúra uralma volt. Így pedig – ha húsz év múlva is, de – győzhetett a bársonyos forradalom. (Ekkor mondta Mirko Tepavac, az akkori jugoszláv külügyminiszter a csehszlovák barátainak: Mi biztosan lőttünk volna, de kormányból hármat is lehetett volna alakítani.)
A fenti kérdés a történelem minden kiegyezésénél felvetődött. Mert könnyű volt bölcsnek lennie Deák Ferencnek, hisz majd két évtized után egy embertelen osztrák megszállásnak – amely feldarabolta az országot, bezárta a magyar iskolákat, üldözte a hazafikat – vetett véget. De minden más magyar kiegyezésnél két táborra oszlanak a magyarok. Bölcs volt-e Horthy, mert kiegyezett Trianonnal, hisz az alternatíva csak a román, csehszlovák és szerb megszállás meghosszabbítása volt? Bölcs volt-e Kádár, mert hagyta, hogy a szovjet tankok segítsék hatalomra, hisz a másik megoldás vagy a szovjet megszállás, vagy egy rosszabb garnitúra, esetleg Rákosi visszatérése volt?
Így vetetődik fel napjainkban: bölcs volt-e, vagy áruló Alekszisz Ciprasz? Mielőtt a kérdést felvetnénk, nézzük, mi is történt. Amikor januárban megszorítások elleni programmal hatalomra került pártja, a Sziriza, büszkén és joggal mondhatta: „A görögországi helyzet nemzetközi ügy lett, és népünk akciója megihlethet más népeket világszerte. Európa többé nem az, ami hat hónappal ezelőtt volt.” Utána megnyert még egy népszavazást is, amelyen azt kérte, hogy a nép vesse el a „trojka” (az EU, az IMF és az Európai Központi Bank) javaslatát. És utána ezt a javaslatot mégis elfogadta, sőt a parlamenttel is elfogadtatta, de az ellenzék szavazataival, mert pártjának mintegy 40 képviselője ellene szavazott, ebből 25 képviselő mindjárt új pártot is alakított. Erre Ciprasz lemondott.
Bölcs volt? Olyan tekintélyek, mint Merkel német kancellár és Hollande francia elnök szerint igen! Elsősorban azért, mert számolt azzal az ősi szabállyal, amelyet a magyar nép úgy fogalmazott meg, hogy szél ellen nem lehet…! Prózaibban fogalmazva, azzal, hogy a javaslat elvetése csak még nagyobb tragédia felé sodorta volna az országot. Emellett sokat nyom a latban az a bölcs megfontolás is, hogy azt választotta: döntsön a nép, és ha a tragédiához vezető megoldás mellett döntött, akkor vállalja a következményeket is. Az sem mellékes, hogy kormánya kisebbségben maradt, pontosabban csak az ellenzék támogatásával maradhat fenn, tehát szükség van egy stabil kormány megalakítására.
Áruló volt? Egykori barátai és munkatársai szerint az! Első pénzügyminisztere, Janisz Varufakisz a népszavazás eredményére hivatkozva, a felelősséget maga is vállalva azt mondta: „Mi elárultuk a görög nép nagy többségét.” Az új pártot, Népi Egység néven, eddigi energiaügyi minisztere, Panajótisz Lafazanisz alapította. Árulásnak tartja a görögök jelentős része is, csak az a kérdés, hogy mi az árulás. Az-e, hogy elfogadott egy programot, amikor tudatában volt, hogy a hasonló programok hatására a válság óta Görögországban 30 százalékkal csökkentek a bérek és 50 százalékkal a nyugdíjak. (A szakszervezetek már be is jelentették az újabb sztrájkokat.) Vagy az, hogy lemondott, amit a Frankfurter Allgemeine Zeitung csak „taktikai visszavonulásnak” minősít, de sok lap érthetetlennek tartja: elfogadja a milliárdokat, és utána mindössze tíz óra múlva bejelenti lemondását. Sőt a rendkívüli választásokat az ellenzéki Paszok is „a felelősségtől való felelőtlen menekülésnek” és „katasztrófának” minősítette.
Lépését árulássá teszi még egy szubjektív és objektív körülmény. A szubjektív: megengedte, hogy a jobboldal diadalt üljön. Azért is, mert a baloldal csődöt mondott, és azért is, mert programja megvalósíthatatlannak bizonyult. Ahogyan a spanyol El Mundo írta: „Az előre hozott választások bejelentése azt jelképezi, hogy a populista jellegű, megvalósíthatatlan politikai programok azzal járnak, hogy katasztrofális következményeket zúdítanak az ország stabilitására.” Az objektív körülmény pedig: azt várja, hogy a görög nép válasszon az áruló és a csak bajokat hozó pártok között.
xxx
A Magyar Narancs c. hetilap azt állítja, hogy Orbán Viktor sokkal jobban csinálta, mert Ciprasz kudarcával szemben sikeres volt, „zokszó nélkül megcsinálta az unortodox megszorításokat: miközben tovább hirdette szabadságharcát, stréber diák módján teljesítette az unió pénzügyi előírásait”. Ez a párhuzam azért téves, mert Ciprasz is azt hitte, hogy programjának megtartása mellett elfogadhatja a trojka javaslatát. A különbség ott van, hogy ebben a fordulatban Cipraszt nem követte a serege, ellene fordult saját pártjának jelentős része.
Ez a körülmény igazi görög tragikus hőssé teszi Cipraszt. Ő a mai Agamemnón, aki a közösség érdekében hajlandó volt feláldozni lányát. Álmait áldozta fel, abban a meggyőződésben, hogy országának segít. A különbség az volt, hogy Agamemnón a seregének a nyomására vállalta az áldozatot, Ciprasz a serege jelentős részének ellenállása mellett. Olyan, mintha áldozata miatt Agamemnón a seregének egy része nélkül marad volna. És az igazi görög tragédia: választaniuk kell az áruló meg az annyi bajt hozó kormány között.
