2024. augusztus 23., péntek

Vučić ma Berlinbe utazik

Az államvezetés arra számít, az év végéig megnyílhatnak az első uniós tárgyalási fejezetek

Aleksandar Vučić szerb kormányfő Angela Merkel váratlan meghívására ma Berlinbe utazik, ahol a bejelentések szerint a megbeszélések témája Szerbia uniós integrációja és a menekültválság lesznek.

Németország kemény feltételeket támasztott Szerbia számára, amelyeknek sikerült eleget tenni, így most a németeken van a sor, hogy be is tartsák adott szavukat az európai integráció vonatkozásában – nyilatkozta Aleksandar Vučić szerb kormányfő mai berlini látogatása kapcsán, amelynek keretében a Bundestag uniós bizottsága előtt is felszólal majd.

Mint mondta, senkinek se fog könyörögni, de hisz a németek adott szavában, és reméli, hogy az év végéig megnyílhatnak az uniós csatlakozás tárgyalási fejezetei.

„Ez az én politikám lényege, azt akartam, hogy ápoljunk szorosabb kapcsolatokat Németországgal, hiszek az adott szavukban, ha pedig nem tartják be, emiatt személyesen vállalom a felelősséget” – nyilatkozta a Tanjugnak.

A kormányfő Berlinben a gazdasági reformok eredményeit ismerteti majd. Mint mondta, el fogja mondani, hogy Szerbia megérdemelte, hogy megnyíljanak a csatlakozási tárgyalások első fejezetei, amire ő az év végéig számít.

Hasonló elvárásainak adott hangot Ivica Dačić külügyminiszter is, aki szerint Szerbia haladást ért el a brüsszeli megállapodás aláírásával, ezért ő is azt reméli, hogy az év végéig megkezdődhetnek az érdemi tárgyalások az EU-val.

„Elvi kérdésről van szó, eleget várakoztunk, stratégiai célunk uniós tagországgá válni, de a szerelemhez ketten kellenek” – fogalmazott a külügyminiszter szokásos sajtótájékoztatóján.

Azok a jelentős infrastrukturális beruházások, amelyeket a szerb kormányfő Berlinben, majd Bécsben is ismertetett, az európai szállítási hálózat részeivé váltak, közölte Zorana Mihajlović építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter, aki szerint ez egy olyan lehetőség, amit nem szabad elszalasztani.

Az EU-ból olyan bejelentések érkeztek, miszerint az elkövetkező 15 évben a Nyugat-Balkánon hétmilliárd euró értékű beruházások valósulnak meg, amelyek által 200 ezer munkahely létesülhet. A miniszter asszony szerint Szerbia a délkelet-európai térség megkerülhetetlen része. Ő elsősorban a Fruška Gorán átvezető közlekedési folyosót emelte ki, amely összekötné a 10-es és 4-es folyosókat, és ez lenne a legrövidebb útvonal Románia és Bosznia-Hercegovina között.

„Szerbiában sokáig élt az az illúzió, miszerint az EU egy mennyország, ahol mindenkinek jobb lesz és nem is kell túl sokat dolgozni. Emiatt a lakosság nagy része elhidegült az európai történettől, noha a többség még mindig támogatja az uniós tagságot” – mondta a miniszter asszony az újvidéki Dnevniknek.