2024. augusztus 23., péntek
TENISZ

A másik balkezes spanyol

Đoković legyőzte Roberto Bautistát, és ma Feliciano López az ellenfele – Családi rangadó a nőknél – Eugenie Bouchard az öltözőben sérült meg

Tíz nappal ezelőtt, amikor elkészült a US Open sorsolása, a mai negyeddöntőre Novak Đokovićnak balkezes spanyol ellenfelet jósoltunk. A jóslat csaknem hibátlan lett, hisz a világelső szerb ma valóban balkezes spanyollal mérkőzik. Csupán a nevet nem találtuk el, hisz Rafael Nadalt vártuk a nyolc közé, ahova azonban nem ő, hanem Feliciano López jutott el.

Đoković nem játszott jól a nyolcaddöntőben, de amit nyújtott, mégis bőven elegendő volt arra, hogy megnyerje a háromórás csatát. Az első kiemelt az elemében levő és a szerencse által is támogatott Roberto Bautistával mérkőzött, aki ellen korábbi két meccsükön játszmát sem veszített. Voltaképpen a US Openen a negyeddöntő előtt már 2010 óta nem adott le egyetlen szettet sem, de ez a sorozata most megszakadt. Kemény küzdelemben Novak 6:3, 4:2-re vezetett, de ahelyett, hogy végső csapást mért volna az ellenfelére, túl sokat hibázott, s az zsinórban nyert négy játékkal egyenlíteni tudott. Az igazi dráma mégis elmaradt, hisz a folytatásban kifejezésre jutott a tudástöbblet és a sok nagy meccsen felgyülemlett tapasztalat. Novak már csak egyszer, a negyedik szettben az 5:2-es vezetés alkalmával ingott meg, amikor elveszítette az adogatást, viszont a következőben, Bautista szerváján már véget vetett a küzdelemnek.

Đoković ma a tíz nap múlva már a 34. évét betöltő Feliciano Lópezzel mérkőzik, ami hatodik találkozójuk lesz. Novak 5:0-ra vezet, csak egy játszmát veszített, 2012 óta nem játszottak, Grand Slam-tornán pedig csak 2007-ben Melbourne-ben találkoztak, amikor a 19 éves Đoković három játszmában nyert. A papírforma a világelsőt látja kimondott esélyesnek, de a meccset még véletlenül sem szabad félvállról venni, hisz a spanyol veterán egészen jó formát mutat, New Yorkban pedig az eddigi négy meccsen figyelmet érdemlő sorozatban a grúz Nikoloz Bazilasvilit, az amerikai Mardy Fisht, a kanadai Miloš Raonićot és a Nadalt búcsúztató olasz Fabio Fogninit verte.

A címvédő horvát Marin Čilićnek a francia Jeremy Chardy nem jelentett nagyobb gondot, mint ahogyan Jo-Wilfried Tsongának sem honfitársa, Benoit Paire. Čilić és Tsonga mérlege 4:1-re áll a horvát javára, a francia ugyanis csak 2011-ben nyert Cincinnatiben, idén pedig Monte-Carlóban Čilić győzött a legutóbbi csatában. A mai két meccs győztese vív majd meg az elődöntőben.

A nőknél kialakult a Williams nővérek egymás közötti negyeddöntője. Serena ugyanis könnyen győzte le Madison Keyst, Venus pedig még könnyebben az észt Anett Kontaveitet. Kellemes meglepetéssel szolgált a francia szurkolóknak a niši származású Kristina Mladenović, hisz le tudta győzni a tavaly negyeddöntős Jekatyerina Makarovát, és máris legjobb eredményét jegyezte a GS-tornákon. Mladenović akár elődöntős is lehet, hisz az olasz Roberta Vinci a következő ellenfele, aki játék nélkül jutott tovább, hisz a kanadai Eugenie Bouchard az öltözőben megcsúszott, elesett, és fejsérülést szenvedett, majd orvosi tanácsra visszalépett. Serena 15:11-re vezet Venus ellen, míg Mladenović és Vinci még nem játszottak.

NEW YORK. – A US Open nyolcaddöntőjében, férfiak: Đoković–Bautista 6:3, 4:6, 6:4, 6:3, F. López–Fognini 6:3, 7:6, 6:1, Tsonga–Paire 6:4, 6:3, 6:4, Čilić–Chardy 6:3, 2:6, 7:6, 6:1, nők: S. Williams–Keys 6:3, 6:3, V. Williams–Kontaveit 6:2, 6:1, Mladenović–Makarova 7:6, 4:6, 6:1, Vinci–Bouchard – küzdelem nélkül, leány egyes, 1. forduló: Stollár–Ibbou 6:3, 6:2, Gálfi–Sanford 6:7, 6:3, 7:5.

ANTALYA. – A női ITF-torna döntőjében: Brouleau–Stojanović 6:1, 6:1, férfiak, döntő: Ehara–Krstin 6:1, 4:0 – feladás.

BATUMI. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Aksu–Dolonc 6:2, 5:7, 6:0.

SZÓFIA. – A női ITF-torna selejtezőjének 2. fordulójában: Kačar–Erić 6:4, 4:6, 6:4.