2024. május 2., csütörtök

Éljenek a magyar dalok!

Újra a magyar dalokat ünnepeltük a hétvégén. A Magyar Dal Napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat keretében ugyanis Magyarország-szerte izgalmasabbnál izgalmasabb programok várták az érdeklődőket, felhívva a figyelmüket a magyar dalkincs legfontosabb értékeire, legyen szó akár a némiképp feledésbe merült, ám még mindig szívesen hallgatott, vagy a mindennapjainkat mind a mai napig átszövő dalokról; akár azokról, amelyeken generációk nőttek fel, vagy azokról, amelyek csak egy adott korszak kontextusában tudták kifejezésre juttatni jelentőségteljes mivoltukat. Mert szerencsére van miből válogatnunk, a magyar zene ugyanis olyan gazdag és sokszínű bázissal rendelkezik, amelyre még nagyon sokáig építkezhetnek majd a mai kor zenészei, ugyanúgy, ahogyan még nagyon sokáig építkezhetünk majd mi, zenekedvelők is.

Egyebek mellett talán éppen ennek is köszönhető, hogy az alig néhány évvel ezelőtt indult Magyar Dal Napja rendezvénysorozat mára igazi ünnepé vált, olyanná, amelynek senkire nézve nincs semmiféle kötelező ereje, amely senki számára nem ró pluszterheteket, amely szinte mindenki számára pozitív előjellel bír. Mint ismeretes, a Magyar Dal Napjának megünneplésére vonatkozó elképzelés ötletgazdája a kiváló zeneszerző, Presser Gábor volt, akinek ötlete nyomán 2008-ban rendezték meg első ízben a rendezvényt, mégpedig a Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján, ahol a magyar könnyűzene több korszakának és irányvonalának jeles képviselői léptek színpadra, részben saját maguk által, részben más előadók által sikerre vitt dalokkal, illetve néhány kifejezetten erre az alkalomra létrejött formáció is szórakoztatta a fesztivál közönségét. Egy évvel később a Magyar Dal Napja kilépett a Sziget Fesztivál keretei közül, és Magyarország több településén is tartottak párhuzamosan koncerteket a rendezvénysorozat keretein belül. Újabb egy év elteltével a szervezők bevezették A Magyar Dal Fővárosa címet is, amelyet első alkalommal Eger nyert el, majd 2011-ben Nyíregyháza, 2012-ben Szombathely, 2013-ban Békéscsaba, 2014-ben Hévíz, 2015-ben pedig Bük lett A Magyar Dal Fővárosa. Időközben a rendezvényt szervező Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. illetékesei bejelentették cégük megszűnését, a honlapjukon szereplő információk szerint a következő indoklással: „A Magyar Dal Napja igazi ünnepé vált, a koncerteket szervezők, rendezők nagyszerűen végzik a dolgukat, jól sáfárkodnak a közönség szimpátiájával, támogatásával. A kezdetekkor úgy képzeltük, hogy ezt elérni öt-hat év kell majd. Megtörtént. Nincs tovább szükség a rendezvények központi irányítására. Ezért a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. lassacskán megszűnik, ám az általa (is) megteremtett hagyomány tovább él, hirdetve Magyarország zenei sokszínűségét.”

A bejelentés kapcsán sokakban felmerült a kérdés, vajon alulról építkező, önszerveződő, önkéntességre épülő rendezvényként mennyire lesz majd sikeres a Magyar Dal Napja, egyáltalán mennyi ideig lehet ilyen módon életben tartani. Ezekre a kérdésekre a pontos választ értelemszerűen az idő fogja majd megadni, és bár az idei rendezvénysorozat tapasztalatai pozitívak, hiszen ezúttal több tíz helyszínen zajlottak a programok a Magyar Dal Napján, ráadásul mindenütt kiváló hangulatban, a központi irányítás és az átfogó koordinálás hiánya minden bizonnyal nagymértékben megnehezíti a rendezvénysorozat megszervezését és lebonyolítását.

A Magyar Dal Napjára márpedig minden kétséget kizáróan szükség van. Ezt bizonyítja egyebek mellett a 2015-ös ProArt Zeneipari Jelentés is, amelynek elsődleges célja a magyarországi zeneipar helyzetének, gazdasági súlyának, valamint a jövőjét meghatározó kihívásoknak és lehetőségeknek a feltérképezése volt. A jelentés szerint európai összehasonlításban Magyarországon rendkívül kevesen zenélnek és énekelnek aktívan, ami a szakemberek szerint azért aggasztó, mert a tapasztalatok alapján az aktívabban zenélő közösségek tagjai általában jobban értékelik a zenei produkciókat és gyakrabban járnak el különféle koncertekre is. A jelentés készítői szerint Magyarországon mintegy 727 ezer főt kellene visszacsábítani az élőzenei helyszínekre ahhoz, hogy a koncertlátogatók aránya elérje az európai átlagot. Mindez egyéb tényezők mellett azért is rendkívül fontos lenne, mert a hangfelvételekből származó bevételek visszaesését követően elsősorban az élő zenélésből származó jövedelemforrások vették át a vezető szerepet a zenei élet finanszírozásában, olyannyira, hogy bizonyos adatok szerint a magyarországi könnyűzenészek jövedelmének csaknem 63 százaléka a fellépésekért kapott összegekből származik. Mivel a hangfelvétel-piac a digitális értékesítések régóta várt megindulásával is éppen csak elmozdult a holtpontról, Magyarországon a zenei jogkezelőktől származó bevételeknek is kiemelten fontos szerep jut, mind az előadók, mind a szerzők és a kiadók szempontjából. A jelentés készítői kiemelik, éppen ezért rendkívül fontos lenne, hogy mind az iparági, mind az állami szereplők minden lehetséges eszközzel segítsék a közös jogkezelés és az ebből származó jövedelmek szintjének fenntartását, sőt, lehetőség szerint a növelését is.

A lemezeladások terén keletkező igen jelentős bevételkiesés ellensúlyozásához a szakemberek szerint a digitális szolgáltatások sokkal erőteljesebb felfuttatására is szükség lenne, ám mivel a piaci viszonyokra jellemző bizonytalanság cseppet sem kedvez az új szolgáltatók piacra történő belépésének, sőt, sokkal inkább a jelenlevő szolgáltatók visszaszorulásának veszélyével fenyeget, ezért ezen a téren egyelőre nem várható számottevő előrelépés, így az előrejelzések értelmében a magyar zeneipar bevételei várhatóan továbbra is csökkenő tendenciát mutatnak majd. Ennek tükrében pedig a jövőben várhatóan még inkább felértékelődik majd az élő fellépések szerepe.

Akár így lesz, akár nem, magyar zene volt, van és remélhetőleg lesz is, amihez a szélesebb körben való népszerűsítése révén minden bizonnyal a Magyar Dal Napja is jelentős mértékben hozzájárul majd, feltéve persze, ha a rendezvények szervezői mellett mi, zenekedvelők is hozzájárulunk a Magyar Dal Napja, illetve általában a magyar zene megtartásához és továbbéltetéséhez, annak érdekében, hogy továbbra is büszkén hirdethessük zenei sokszínűségünket.