2024. augusztus 22., csütörtök

A katolikus egyház is segít a migránsokon

Az egyházak elveszíthetik temetőik feletti tulajdonjogukat – Az összevont osztályok miatt gondban vannak a hitoktatók

Tegnap Szabadkán üléseztek a római katolikus egyház szerbiai püspökei, a találkozó témáiról msgr. mr. Stanislav Hočevar belgrádi érsek-metropolita, msgr. dr. Német László SVD nagybecskereki megyéspüspök és mr. Mirko Štefković, a szabadkai egyházmegye szóvivője számolt be. A püspökök kiemelt témaként kezelték a migránsok, vagyis a Szerbián átvonuló menekültek segítésének lehetőségeit. Mint megjegyezték, a jelenség kezd kicsúszni az ellenőrzés alól, a humanitárius probléma kezelésére ugyanis nem létezik világos nemzetközi álláspont és stratégia.

(Fotó: Diósi Árpád)

(Fotó: Diósi Árpád)

– A szabadkai püspökség Karitásza már hónapok óta segít Magyarkanizsán és Szabadkán a migránsoknak. A határon már nehezebb a helyzet, a Vöröskereszt és az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Bizottsága ugyanis nem engedi, hogy direkt kapcsolatunk legyen a menekültekkel, akkor sem engedte, amikor Dr. Orlando Antonini apostoli nuncius is kilátogatott szerdán és csütörtökön Horgos 2-re segélycsomagokat osztani – mondta Német László püspök.

A Karitász a migránsok elszállásolására egyebek mellett két konténert üzemeltet, amelyben két személyt foglalkoztat, Horgoson 500 élelmiszercsomagot osztott szét, és igen rövid idő alatt 200 ezer euró támogatást gyűjtött össze a migránsok megsegítésére.

Beszámoltak arról is, hogy szeptember elseje óta sokkal szigorúbb szabályok vannak érvényben az oktatásügyben, ezáltal a kis létszámú osztályokat összevonják, hogy kilegyen a 15 fős osztály (kisebbségeknél 5 fő, de a püspökök szerint ez is igen szabadon magyarázható), ami miatt a hittantanárok óraszáma drasztikusan lecsökken, és gondok jelentkeznek a munkaszerződésekkel, az iskolák nem tudják ugyanis a hitoktatókat rendes munkaidőre bejelenteni.

– A püspök urak köszöntötték Nikolić elnök úr római látogatását, ahol a Vatikánban találkozott Ferenc pápával. Mindketten megerősítették, hogy a katolikus egyháznak igen pozitív szerepe van a szerbiai társadalomban, és hozzájárul a társadalom fejlődéséhez. Mi azt szeretnénk, hogy továbbra is így legyen, valamint azt is, hogy ehhez hasonló hozzáállást lássunk az egyházi vagyonok visszaszolgáltatása terén. Ma szinte rosszabb a helyzet, mint pár éve ezelőtt, szinte érezhetően látszik, hogy nemcsak a politikai akarat hiányzik, hanem konkrét lépések is történnek, hogy bizonyos ügyek ne kerüljenek elintézésre – számolt be a nagybecskereki egyházmegye püspöke.

A püspökök beszámolója szerint az állami szervek obstrukciója miatt sok végzés elveszik, a Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség nem szerzi be hivatalból a hiányzó dokumentumokat, noha a törvény kötelezi őt erre.

Szavai szerint sarkalatos kérdés az egyház számára az előkészületben lévő közszolgáltatásokról szóló törvény, a tervezet szerint ugyanis az állam elvenné a hagyományos egyházak temetők feletti tulajdonjogát. A püspökök szerint ezzel az állam gyakorlatilag nacionalizálja az egyház birtokában lévő temetőket, amivel megsérti az egyházakról és egyházi közösségekről szóló törvény rendelkezéseit. Hozzátette, hogy a hatóságok szóba sem akarnak állni velük azokkal a temetőkkel kapcsolatban, amelyeket a hatvanas években egy városi döntéssel elvettek tőlük, holott ezeket a temetőket nem államosították.

– Öt éve dolgozunk az anyakönyveink visszakapásán, a katolikus egyház minden törvényi kötelességét teljesítette már, de mégis megakadt a folyamat. A szerb kormány az ezzel kapcsolatos kérdéseinkre egyszerűen nem ad választ. Az is érthetetlen számunkra, hogy Ivica Dačić külügyminiszter úr milyen elgondolás szerint osztogat szolgálati útleveleket, mivel igen önkényesen teszi ezt, van, aki kap, van, aki nem – fogalmazott Német László.

A katolikus püspökök megjegyezték, hogy Szerbiában továbbra is működik a Mária Rádió, és abbeli reményüknek adtak hangot, hogy az illetékes állami szervektől meg fogják kapni a regionális és a nemzeti hullámhosszt is.

Az ülésen többek közt jelen volt főtisztelendő Stanislav Hočevar belgrádi érsekmetropolita, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia alelnöke, dr. Pénzes János szabadkai püspök, dr. Németh László nagybecskereki püspök, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia főtitkára, főtisztelendő Đuro Gašparović magiszter, szerémségi püspök, dr. Đura Džudžar, Szerbia görög katolikus exarchája.