2024. augusztus 22., csütörtök

Hamarosan indulhatnak a jemeniek

Miközben az össze-vissza kapkodó EU-politikusok immár naponta szórják a javaslataikat az Európában kialakult menekültválság kezelésére, a Közel-Keleten új bevándorlási hullám készülődik, amelynek kiindulópontja a 21 millió lakosú Jemen lehet.

Az Arab-félsziget legszegényebb országában 2011 óta dúl belháború, amely az idén felerősödött. Bár júniusban béketárgyalást kezdtek a szembenállók, az egyezkedés kudarcba fulladt. Az ENSZ ismét egy asztalhoz ültetné az egymás ellen harcolók képviselőit, de a Khaled Bahah miniszterelnök vezette kormány vonakodik a megbeszélésektől. (Bahah egyébként a hét derekán tért vissza hazájába Szaúd-Arábiából, ahová korábban a harcok elől menekült.)

A világszervezet a múlt héten az erőszak azonnali beszüntetésére szólította fel a két ellenséges tábort: a szunnita törzsek által támogatott kormányerőket és az állam ellen fellázadt – Irán pártfogását élvező – húszi fegyvereseket, akik egy éve kezdtek átfogó hadjáratba. Azóta elfoglalták a tengerparti Ádent is, ahonnan a nyáron füstölte ki őket a hadsereg, szaúd-arábiai vezetésű külföldi csapatok segítségével.

A háború miatt csaknem 1,5 millió jemeni kényszerült otthona elhagyására. Óriási többségük belső menekült, az országban próbál békés helyet találni magának. Egy részük már rég külföldre ment volna, de a menekültáradat elsősorban azért nem indult meg, mert az országot sokkal nehezebb elhagyni, mint Szíriát, Irakot vagy Afganisztánt, ahonnan rengeteg menekült vette az irányt Európa felé, illetve érkezett ide.

Jemenből azért nehéz kijutni, illetve elmenekülni, mert mindkét szomszédja (keleten a dúsgazdag Omán, északon pedig a regionális hatalomként működő Szaúd-Arábia) rendkívül szigorúan őrzi a határait; illegálisan érkezőket nem engednek be. Ománba még vízummal sem mehetnek a jemeniek.

A többi irányba a tengeren át lehet csak elindulni. Ez szintén esélytelen vállalkozás, mert a haditengerészet lő a menekülők csónakjaira, vagy az arra tartó kőolajszállító tankerek sodorják el azokat. Ha valakinek mégis sikerül tengeri úton távoznia Jemenből, a legközelebb fekvő Eritreában, Dzsibutiban vagy Szomáliában éri el a partot. Ezekbe az országokba azonban még a menekültek sem vágynak, hiszen Eritreát és Szomáliát is tömegesen hagyják el a polgárai.

Minthogy Jemenben egyre rosszabb az élet, és humanitárius katasztrófa is fenyeget, a lakosság egy része egészen biztosan megtalálja a módját, hogy eljusson Európába. Ebben a bűnbandák lehetnek a segítőik. Hírek szerint az embercsempész-útvonalak kiépítése már megkezdődött, s csak idő kérdése, hogy megtalálják a módját a tömeges „utazások” megszervezésének.