2024. augusztus 22., csütörtök

A fiatalok is szóljanak bele a régió jövőjébe

Balkáni regionális ifjúsági fórumot tartottak Szabadkán

Az európai integrációs folyamatok nyomon követése és a fiatalok bekapcsolása a helyi szintű döntéshozatali folyamatokba – a két fogalom mentén tartottak tegnap regionális ifjúsági fórumot Szabadkán, a Helyi Demokrácia Központja szervezésében.

A konferenciára a Balkán fiataljainak párbeszédét elősegítő regionális platform nevű projektum keretében kerül sor, amelyet az Európai Tanács támogatott anyagilag.

A konferencián mintegy hatvan fiatal vett részt, többek között Mostarból, Prijedorból, Zavidovićiből, Szkopjéból, Nikšićből és Pećről.

Marinika Tepić tartományi ifjúsági és sportügyekért felelős titkár elmondta, fontos cél felkelteni a fiatalok érdeklődését. Mint mondta, ha ma egy pályázatot írnának ki, az eszközök legfeljebb tíz százalékát tudnák kiosztani, érdektelenség miatt. Illetve, az is gond, hogy a fiatalok nem hiszik el, hogy sikerülhet, amit elgondoltak.

– Én azt szeretném, ha ez a konferencia egy fordulópont lenne, különösen, hogy előttünk áll a következő költségvetési év. Október az a hónap, amikor az önkormányzatok költségvetései formálódnak, ezért jó lenne a felelősök tudomására hozni, hogy amikor összeállítják a büdzsét, akkor fordítsanak figyelmet a fiatalokra is. De nem csak az Ifjúsági Irodán keresztül, hanem az egészségügy, az oktatás, a tájékoztatás, a művelődés, a foglalkoztatás területén is. Fontos lenne, hogy ezek a területek mindegyike esetében legyenek úgynevezett „miniköltségvetések” a fiatalok számára. Én arra törekszem, hogy a mai összejövetelen egy ilyen záradékot fogadjunk el – mondta a titkár.

Stanka Parać Damjanović, aszabadkai Helyi Demokrácia Központjának igazgatója mint házigazda elmondta, szervezetük 1993-ban, még mint Helyi Demokrácia Ügynöksége alakult meg, az Európai Tanács égisze alatt, és azóta is az európai értékek népszerűsítése áll tevékenységük homlokterében, időközben azonban hálózattá nőtték ki magukat.

– Mi mindig is nagy hangsúlyt fektettünk az európai integrációs folyamat lényegének megismertetésére. Ma, amikor már Szerbia is a csatlakozás folyamatában van, a döntéshozóknak sokkal inkább ismerniük kell a reformok lényegét és a csatlakozási folyamat menetét is. Programunk fókuszában a fiatalokat tömörítő civil szervezetek és az önkormányzatok bekapcsolása szerepel ezekbe a folyamatokba. A mi érdeklődésünk leginkább a 22. és 23., valamint részben a 24. fejezetre irányul, amelyek a regionális politikával, az igazságüggyel, a jogokkal, szabadsággal és biztonsággal foglalkoznak – mondta az igazgatónő.

Arra is kitért, hogy az elmúlt évek során több problémával is szembesülnie kellett az EU-nak, úgy tűnik, elfáradt a bővítésben, amelyből a Balkán államai kimaradtak, aztán jött a gazdasági válság, az aktuális 2014–2020-as időszakra pedig a migrációs probléma nyomja rá bélyegét. Ez mind azt támasztják alá, hogy Szerbiának egy maratoni futásra kell felkészülnie, és nemcsak a jelenlegi időszakot kell figyelemmel kísérni, hanem a 2020 utánit is.

– Azért vagyunk ma itt, hogy meghatározzuk, melyek a fiatalok szükségletei, és hogy bekapcsoljuk őket a döntéshozatali folyamatokba – mondta.

A konferencián ismertették a balkáni fiatalokról készült összehasonlító elemzést, Mostar, Szkopje, Szabadka és Nikšić ifjúsági irodáinak tevékenységét, illetve egy fotókiállítás nyílt, ahol a konferencián részt vevő városok fiataljainak munkái tekinthetők meg.