Vállveregetéssel vette tudomásul Brüsszel annak idején a kerítésépítést a bolgár–török határon. Tehette, akkoriban még nem özönlöttek a menekültek, sem az illegális bevándorlók az EU-ba. A bolgárok meg egyébként is csak azt akarták bizonyítani a több tíz kilométernyi drótakadállyal, hogy komolyan gondolják a schengeni övezet külső (zöld)határának védelmét, ha majd csatlakoznak a rendszerhez.
Ez azóta sem történt meg, mert még mindig nem felelnek meg minden elvárásnak. Így csak szimpla EU-tagok. Mindazonáltal továbbra is készülnek arra, hogy belépjenek a belső határok nélküli uniós világba, amely a francia–német határháromszögben, a Mosel folyó partján fekvő luxemburgi Schengenről kapta a nevét.
A kis faluról elnevezett európai uniós rendszerben 26 ország csaknem négyszázmillió állampolgára utazhat útlevélvizsgálat és a nemzetközi határátkelőkön szokásos ellenőrzés nélkül. A különleges területhez 22 EU-tagállam és 4 másik ország (Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc) tartozik. Monaco, San Marino és a Vatikán is ide sorolható, de hivatalosan nem tagok. Bulgáriához hasonlóan Ciprus, Horvátország és Románia sem része még az övezetnek, de – uniós társországként – kötelező belépniük, amint teljesítik a feltételeket.
A személyek és áruk szabad mozgását biztosító övezet kialakítását sokan az egyesült Európa egyik legfontosabb vívmányának tartják. A köznyelv csak Schengenként emlegeti, amely a felszámolt határok és a szabad mozgás irigyelt szimbóluma. Már harminc éve, vagyis azóta, hogy öt ország 1985-ben aláírta azt a dokumentumot, amely a helyszínről Schengeni Egyezményként vált ismertté, a társállamok területe pedig schengeni térségként.
Az időpont most épp nem alkalmas új tagok felvételére, mert a külső határok egy részén ostromállapot van. Ez sok hátországi kormányt is kellemetlen helyzetbe hozott már. A menekültáradat okozta zűrzavar és tűrhetetlen állapotok miatt jó néhány ország döntött már úgy, hogy ideiglenesen visszaállítja az ellenőrzést az államhatáron.
Ebből sokan mindjárt arra következtettek (tévesen), hogy ezek a lépések akár Schengen felbomlásának előjelei. Aligha róható meg azonban bárki is azért, ha kétkedve figyeli a rendszerben tapasztalható hibák miatt életbe léptetett védőintézkedéseket. A nyugtalanság kialakulásához ugyanis vezető politikusok is hozzájárultak, nem csak a beözönlő tömegek.
Legutóbb (szeptember elején) Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter keltett riadalmat, amikor – az EU területére többnyire ellenőrizetlenül belépő illegális bevándorlók és menekültek okozta kaotikus állapotok miatt – működésképtelennek nevezte Schengent. Azt azonban már sokan nem hallották meg, hogy ő nem a rendszer felszámolását, hanem a schengeni külső határok szigorúbb ellenőrzését javasolta.
Még nagyobb nyugtalanságot keltett Markus Söder, a bajor kormány pénzügyminisztere. A politikus júniusban azt ajánlotta Berlinnek, hogy fontolja meg a német tagság felfüggesztését a schengeni övezetben, ha az illegális bevándorlás miatt tapasztalható súlyos helyzet nem csillapodik. Az ötletet a határellenőrzés ideiglenes visszaállítására a legfejlettebb iparú országokat tömörítő G7 csoport júniusi tanácskozása adta neki. A csúcstalálkozó alkalmából Németország néhány hétre bevezette a szigorú ellenőrzést minden határátkelőhelyén. Az eredmény: mintegy 3500 embert őrizetbe vettek, 237 kábítószercsempészt elfogtak, és több mint tízezer eljárást indítottak olyan személyek ellen, akik illegálisan próbáltak az országba bejutni, vagy onnan kiutazni.
A bajor miniszter számára mindez épp elég volt ahhoz, hogy világgá kürtölje: „ezek a drámai számok megkérdőjelezik az EU-n belüli nyitott határok rendszerét”, s arra utalnak, hogy egyik-másik tagállam nem teljesíti a schengeni övezet külső határainak védelmére vonatkozó kötelességeit. Söder ezért Schengen teljes felülvizsgálatát javasolta.
Hiába hangoskodott, nem sokat ért el vele. Bár változtatni lehet, és nyilván kellene is a rendszeren, a felszámolás nincs napirenden. Ellenkezőleg. Brüsszel inkább azt ismételgeti, hogy a menekültáradat ellenére sem mond le az útlevél nélküli belső utazásról, sem az áruk akadálytalan szállítását lehetővé tevő határmentességről. Sokkal inkább abban érdekelt, hogy az érintett kormányok keményen és türelmesen dolgozzanak a közös (külső) határ őrizetének fejlesztésén, megerősítésén, illetve fenntartásán. Az Európai Tanács pedig nemrég közölte: a schengeni szabályokat be kell tartani, meg kell védeni az EU külső határait.
Schengen tehát marad. Támogatói azzal érvelnek, hogy maga a rendszer nem is a probléma forrása, hanem maga a megoldás, számtalan előnnyel. Azt ugyan elismerik, hogy az igazi kihívás, egyszersmind a fő gond a külső határok védelme, de megfelelőnek, szilárdnak és életképesnek tartják az övezetet, ahol a fiatalok már azt sem tudják, mi a határellenőrzés vagy az útlevélvizsgálat.
El kell nekik magyarázni, esetleg kivárni azokat a különleges eseteket – mint amilyenek a jelenlegi menekülthullámok, a fontos nemzetközi sportversenyek, csúcstalálkozók és egyéb, kiemelt fontosságú rendezvények –, amikor egy-egy állam meghatározott időre bevezeti az ellenőrzést saját határain. Ezt egyébként bármelyik Schengen-tag megteheti.
Az viszont aligha szorul magyarázatra, hogy az ellenőrzések esetleges végleges visszaállítása a nemzetállamok határain mekkora zavart és (pénzbeli) veszteségeket okozna az övezetnek, amely már megszokta, hogy a termelő egységekhez akadálytalanul és időre érkezik a nyersanyag vagy épp az alkatrész. De ugyanígy zavartalan az export és tengernyi más tevékenység is.
