2024. május 8., szerda

Visszatérnek az egykori szegediek leszármazottai

Ötödik alkalommal rendezi meg a Szögedi Nemzet Találkozót a Szegedről kirajzott családok utódainak az Ötágú Síp Kulturális Egyesület. Az alsóvárosi ferences rendházban október 10-én délelőtt a kirajzás egykori és mai lakóit, a leszármazottak képviselőit látják vendégül baráti rendezvényükön azzal a nemes szándékkal, hogy tovább mélyítsék a települések képviselői közötti testvéri és baráti kapcsolatokat.

A vajdasági, romániai településeken kívül még három magyarországi megyében (Békés, Csongrád és Bács-Kiskun) is élnek a Szegedről kirajzottak leszármazottai, összesen 145 települést írt össze Bálint Sándor neves néprajzkutatónk, noha a legújabb kutatások szerint valószínűleg ennél több van. A találkozón öt előadásra invitálják a vendégeket.

A megnyitót mise vezeti fel, 8 óra 30 perckor az alsóvárosi ferences templomban Gyulay Endre, a Szeged-Csanádi egyházmegye nyugalmazott püspöke szól az egybegyűltekhez. Aznap délután a szervezők – akik Bálint Sándor kutatásai nyomán hívták életre a „Szögedi Nemzet” Találkozót – alsóvárosi, palánki, rókusi, tarjáni és felsővárosi érdeklődőket is várnak a rendezvényre, mely minden évben új résztvevőkkel gyarapszik.