2024. május 9., csütörtök

Nemzetközi modellkiállítás Zentán

Délelőttönként 10 és 12, délutánonként 17 és 19 óra között várják a látogatókat

Hetedik alkalommal nyílt nemzetközi modellkiállítás hétfő délután Zentán, a Művelődési Ház kiállítótermében, ahol ezúttal is különféle, kézzel készült hajó-, autó- és repülőgépmodelleket tekinthetnek meg a látogatók.

A kiállításon bemutatott modellek mindegyike működőképes, a hajók, az autók és a repülőgépek is távirányító segítségével vezérelhetők – mondta el Bíró Magyari Tas, a rendezvény fő szervezője, a Népi Technika titkára, aki elmondta, a zentai modellezőklub évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvend mind a fiatalok, mind az idősebb korosztály tagjai körében, aminek köszönhetően jelenleg is több tucat állandó tagja van.

– A zentai modellezőklub tevékenységének fő területe jelenleg a repülőmodellezés, emellett hajó- és autómodellekkel is foglalkozunk. A legnépszerűbb természetesen az, ami szállni tud az égen, hiszen az adja a legnagyobb örömet, ezért mindenki arra törekszik, hogy legyen egy saját repülője – magyarázta Bíró Magyari Tas, aki elmondta, a kiállítást azzal a céllal hívták életre, hogy ilyen módon kíséreljék meg népszerűsíteni tevékenységüket, illetve általában a modellezést a lakosság körében. – A kiállítás legfőbb célkitűzése az, hogy általa megkíséreljük bemutatni ezt a szabadidős tevékenységet a polgárok számára, illetve népszerűsítsük a modellezést, a műszaki tudományokat, és mindeközben az embereket próbáljuk kicsit kimozdítani számítógép elől, lehetőség szerint valamilyen hasznos társadalmi tevékenységre ösztönözve őket – hangsúlyozta a fő szervező.

A kiállítás október 24-éig 10 és 12, valamint 17 és 19 óra között látogatható a zentai Művelődési Ház kiállítótermében, ahol a délutáni órákban az érdeklődők a modellezőklub tagjai segítségével habszivacs modelleket is készíthetnek.