Egy évvel ezelőtt alakult meg az új összetételű Magyar Nemzeti Tanács. Csakhamar kiderült, hogy a testületnek, a döntéshozóknak, legfőképp pedig az elnöknek, hivatali teendőik végzése mellett gyakran kemény támadásokkal is meg kell küzdeniük. Hajnal Jenőt arra kértük, hogy értékelje az MNT egyévi tevékenységét, bemutatva az eredményeket és kitérve a bírálatok megalapozottságára.
A Magyar Nemzeti Tanács tavaly november 17-ei alakuló ülésén ön közös építkezésről beszélt, arról, hogy a választási program megvalósításában mindenki segítségére, szaktudására, politikai érdekérvényesítő szerepére számít. Miként tekint egy év elmúltával az összefogásra?
– Egy év tapasztalata sok mindent elárul. Ebben az összetett gazdasági-társadalmi környezetben egészen máshonnan kellett elindulnunk, mint akár néhány évvel ezelőtt is. És egészen mások a kitörési pontok is, mint akár öt évvel ezelőtt voltak. Ennek ellenére nem lehet akkora eltérés sem a célok, sem pedig a stratégiai elképzelések között, mint amekkora törésvonal alakult ki az MNT egykori és jelenlegi döntéshozói között. Ma már egészen nyilvánvaló számomra, hogy a háttérben egészen más mozgatóerők húzódhatnak meg. Az, ami viszont evidencia számomra, hogy a Magyar Összefogás programjában meghirdetett célokat mindenképp meg kell valósítani. Ezeket az elképzeléseket egyébként azok is végig képviselték a kampányban, akik most elégedetlenek az új összetételű MNT minden egyes lépésével, de leginkább a saját pozíciójukkal.
Hajnal Jenő: A legbüszkébb arra vagyok, hogy minden nehézség ellenére sikerült teljesítenünk, megmutatnunk, hogy tudjuk szolgálni a közösségünket és teljesíteni a vállalásainkat (Fotó: Ótos András)
Ha van szomorú tapasztalata ennek az egy évnek, az számomra mindenképpen egyfajta csalódás: azok az emberek, akik magukat a közösségért cselekvő szakembernek tartják, abban a pillanatban, hogy kiderült, nem maradnak meghatározó pozíciót betöltő személyek az MNT-ben, ellenségként kezdtek viselkedni, ami a mai napig tart. Nem tudom másként felfogni azt, ahogyan nekimentek a Szabadkai Magyar Rádiónak, ahogyan pocokfészeknek nevezik Szabadka történelmi városmagjának – a pénztelenség és nemtörődömség évtizedei miatt – megroggyant épületeit, miközben 2013-ban még megszavazták az MNT döntését, amelynek eredményeképp a VMSZ-szel közösen hasonló „pocokfészek” házakat sikerült megmenteni a bontástól. Vagy említhetném az osztályösszevonások kapcsán képviselt álláspontot, az Alkotmánybírósághoz való fordulást, amit az MNT-ülésen az a képviselő jelent be, aki néhány éve, amikor az osztályösszevonás miatt Zenta községben három tanító munka nélkül maradt, az akkori MNT oktatási felelőseként azt mondta a segítséget kérő telefonhívásokra, hogy sajnos meg van kötve a keze.
Ugyanakkor az elmúlt év, az elmúlt hónapok döntései, és az abból eredő ellentétek megnyugtattak, hiszen az ember sosem érezheti úgy, hogy tévedhetetlen. Abban tettek biztossá, hogy a vajdasági magyar közösségek által megfogalmazott igények teljesítésében sohasem tévedhetünk, hogy csak egyetlen, még a legelső MNT óta húzódó példát mondjak: egy település magyar nevének hivatalossá tétele, mint például Tiszakálmánfalváé.
Mi akadályozta leginkább a zökkenőmentes és folyamatos működést az MNT-n belül?
– Új jogi környezetben dolgozunk, ez nagyon sok mindent megváltoztatott, de nem hinném, hogy akadályozta volna a zökkenőmentes és folyamatos működést az MNT-n belül, ez látszik ebből az egy évből. A kérdésben rejlő megállapítás annak a hangulatkeltésnek az eredménye, amely viszont elszomorít, mert igaz ugyan, hogy minden gáncsoskodás ellenére folyamatos volt a munka, most mégis megfogalmazódik ez a kérdés is. Egyébként pedig biztos, hogy voltak hibák, tévedések, amelyek két dologból következtek: ahogyan a mondás is tartja, aki dolgozik, az hibázik, másrészt azok közül, akikre számítottam a régi csapatból, szülési szabadságon vannak, hála istennek, de hiányoznak, hárman is, másrészt az új jogi környezettel, a Végrehajtó Bizottsággal mint fogalommal, munkaformával, lehetőséggel menet közben kellett megismerkednünk.
Az új összetételű MNT-t és Végrehajtó Bizottságot kezdettől fogva bírálatok érték amiatt, hogy tapasztalt szakemberek maradtak ki a testületeiből. Mennyire érezte és érzi akár egy év elmúltával is ennek hátrányát az MNT?
(Fotó: Ótos András)
– Ezeket a bírálatokat mindvégig igaztalannak és sértőnek találtam, nem csak azért, mert tudományos fokozattal rendelkező tagok is ülnek a Végrehajtó Bizottságban, hanem azért is, mert méltatlan és méltánytalan ezt megfogalmazni egyedüli kritériumként. Nemcsak kisebbségben, hanem egész Európában komoly probléma a megreformált felsőoktatásban – szerintem sok esetben – túl könnyen megszerezhető titulusokkal rendelkező emberek munkanélküli helyzete, azonban ezt az MNT-re terhelni, rajtunk számon kérni úgy, hogy egyrészt eleget is teszünk, másrészt, ha vitába keveredünk, akkor az magyarázkodásnak tűnik, amit én azért akartam elkerülni, mert meggyőződésem, hogy igazságtalan az a mondat, amely a tudományoskodó szakemberek fontosságát hangsúlyozza, mert közben lenézi, semmibe veszi azokat, akik éveken, évtizedeken keresztül „egyszerű” gimnáziumi tanárként, „szimpla” tanítóként vagy igazgatóként tették a dolgukat, dolgoztak. Nem mindenkinek lehet olyan szerencséje, hogy az MNT-ben kezdi a pályáját, és a sok munka mellett még le is tud menet közben doktorálni. De azok, akik mindennap bejárnak az iskolákba, és tanítják a gyerekeinket, vállalkozók (könyvesboltot működtetnek, összefogják a termelőket), művelődésszervezők például a végeken, Versecen, és közben egyetemre járnak Belgrádban, azok, akik a semmiből példaértékű közösségi tereket hoznak létre például Kisoroszon, nem érnek kevesebbet egyetlen más, magyar embernél sem. A jelenlegi MNT összetétele semmivel sem rosszabb, minőségtelenebb, mint az előző volt. Magát a felvetést is sértőnek tartom, olyan bírálatnak, amely mögött saját közösségünk lenézése rejlik.
A tavaszon amiatt bírálták a testületet, hogy a jelenlegi vezetőség nem fordít kellő figyelmet az oktatással kapcsolatos projektumok megvalósítására. Mennyire voltak megalapozottak vagy mennyire helytállóak még mindig ezek az állítások?
– Úgy vélem, ezt a közösségünk dönti majd el. Én inkább tényszerűen szeretném felsorolni azt, amit elvégeztünk, amit vállalásként éltünk meg, amit megújítunk, amit újragondolunk. Ezeknek a vállalásoknak egyik legcsodálatosabb példája a maradéki magyar nyelvű oktatás újraindítása. Az oktatás területén tehát – bármennyire is hihetetlennek tűnik – nemcsak folytatni sikerült a korábbi törekvéseket, új kezdeményezések is létrejöttek.
Elkészült például a vajdasági magyar szakképzés 2015 és 2020 közötti fejlesztési koncepciója és cselekvési terve, amelynek és a Nemzetpolitikai Államtitkárság hathatós támogatásának köszönhetően már az idei évben, de legkésőbb 2016 elejére egy tucatnyi korszerű, a szakképzést megújító tanműhely jön létre a magyar oktatás szempontjából legjelentősebb szakiskoláinkban (Adán, Magyarkanizsán, Szabadkán és Topolyán). A szakképzés korszerűsítése vajdasági magyar szempontból ugyanis egy olyan szakképzési rendszer kialakítását segíti, amely képes az ország gazdasági dinamizálásával összhangban olyan mennyiségben és minőségben szakképzett fiatalok kibocsátására, akik munkavállalóként is, de a magángazdaságok és a vállalkozások működtetésében is megállják a helyüket. Végső célunk pedig, hogy 2020-ig a Vajdaságban legalább nyolc olyan korszerű, a szakképzés szolgálatába állítható tanműhelyekkel felszerelt iskolaközpont legyen, amelyben a régió magyar diákjai megfelelő szintű anyanyelvű oktatásban részesülhetnek mindenekelőtt a mezőgazdasági és állattenyésztési, valamint a vendéglátóipari és idegenforgalmi, a műszaki és a közgazdasági szakirányokon.
Ehhez társul majd reményeim szerint hamarosan annak a középiskolai szakkollégiumi rendszernek a kialakítása, valamint működésének, tananyagának, nevelőgárdájának a fejlesztése is, amely egyrészt a szociálisan rászorulók segítését jelenti, másrészt viszont a szakmailag fejlődni vágyó középiskolások olyan közösségi tere is lehet, amelyben minőségi, szakmai munka folyik, amely további lehetőségeket biztosít a diákok számára nem csupán tantárgyalapú tudásuk, képességeik, látószögük bővítésében. A képzés feladata lesz a diákok pályaorientációja, az eddig kevéssé ismert, modern szakterületek vagy éppen a hiányszakmák felé terelése.
A magyar nyelvű gyógy- és fejlesztőpedagógia területén is áttörés történt. Ezekben a hetekben kezdődnek el nálunk a felmérések fejlesztőpedagógusok irányításával, majd pedig a Nemzetközi Pető Intézet (mai neve: Pető András Főiskola) közreműködésével folytatódnak, hogy a Vajdaságban is könnyen elérhetővé váljon egy olyan világhírű módszer, amelyért nagyon sok család a világ másik oldaláról is hajlandó Magyarországra utazni, hogy gyerekének vagy esetleg saját magának a fejlesztésére, rehabilitációjára felhasználja.
Véleményem szerint az itthon maradás, a szülőföldünkön való tanulás serkentésében, a versenyképes magyar értelmiségi réteg kinevelésében komoly és fontos szerepet játszott és játszik a 2011 óta működő ösztöndíjprogram. Számos kedvező eredménye ellenére azonban az elmúlt évek tapasztalatai hiányosságaira is rámutattak. Nagy segítségünkre voltak a Felsőoktatási konzultatív testület által megfogalmazott elvárások is, melyek szerint: a nem akkreditált felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók ne részesüljenek ösztöndíjban, a diszkréciós ösztöndíjak száma megszűnjön, az ösztöndíjrendszerbe való visszakerülés lehetőségére legyen lehetőség akár évfolyamismétlés esetén is, az ösztöndíjas magyar nyelvű hallgatók tanulmányaik megszakítása esetén viszont kötelesek legyenek az ösztöndíj visszafizetésére. Az ösztöndíjprogram és a demonstrátori ösztöndíjrendszer megújításával, továbbá a kollégiumi elhelyezéssel kapcsolatban hozott döntéseket nagymértékben megkönnyítette a tagok segítő, tanácsadó és ajánló együttműködése.
Sikerült újra visszaadnunk a diáksegélyező egyesületeknek az MNT által néhány éve megvont közvetlen jótékonykodásnak a lehetőségét, tényleges küldetésük gyakorlását.
Mit talál a legsürgetőbbnek, és mi az, amire a legbüszkébb az elmúlt egy év vonatkozásában?
– Mi annak az iránynak az elkötelezettjei vagyunk, amely Szerbiát Európába kívánja vezetni. Épp ezért munkatársaimmal meghatározó szerepet vállaltunk mind a nemzeti tanácsok megbeszélésein, mind pedig a kisebbségi akcióterv kidolgozásában.
Az év végéig kidolgozásra kerül a szerbiai kisebbségi akcióterv, amely szavatolja a kisebbségekre vonatkozó jogszabályok hatékonyabb végrehajtását, átláthatóságát, illetve számon kérhetőségét. Az Európai Unió elvárása Szerbiával szemben, hogy a kisebbségi akciótervet inkluzív folyamatban hozza meg. Az igazságügyi és más minisztériumok és tartományi titkárságok képviselőin kívül az akciótervet kidolgozó munkacsoportban jelen vannak többek között egyes nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsainak a képviselői is: így a Magyar Nemzeti Tanács elnökeként én is, valamint más állami szervek és a civil szféra képviselői is. A kisebbségi munkacsoportnak eddig három ülése volt, és elkészült a cselekvési tervezet első változata is, amelynek széles körű vitáját elsőként épp az MNT szervezte meg.
Számunkra most az a legfontosabb, hogy a kisebbségi jogérvényesítés problémája a csatlakozási folyamat legelejétől megkerülhetetlen, és várhatóan, amíg a tárgyalások folynak, négy-öt évig nyitva is marad, így szavatolva a folyamatosan zajló egyeztetések során a kisebbségi érdekérvényesítés hosszú távú és eredményes megalapozását.
Vállaltuk a stratégiák felülvizsgálatát, amit a kulturális-művészeti, valamint közművelődési, oktatási-civil és általános civil konzultatív testületekkel közösen végzünk majd el, a velük folytatott szakmai párbeszéd és konzultációsorozat eredményeképpen véglegesülnek majd azok az elvi álláspontok, amelyek a Magyar Nemzeti Tanács munkáját meghatározzák és segítik, beleértve a stratégiák felülvizsgálását, esetleg új koncepciók kialakítását és a cselekvési tervek kidolgozását is. Ebben a munkában a legsürgetőbb az oktatási stratégia felülvizsgálata, mert az 2016-ig érvényes, ezért ezt még az idén elvégezzük. A többi stratégia felülvizsgálatát pedig a jövő év első negyedében befejezzük.
A legbüszkébb pedig arra vagyok, hogy minden nehézség ellenére sikerült teljesítenünk, megmutatnunk, hogy tudjuk szolgálni a közösségünket és teljesíteni a vállalásainkat.
Mindez – mint korábban is – a Magyar Kormány és Magyarország támogatása és segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg. Mint ahogy a Vajdasági Magyar Szövetség odafigyelése és közreműködő segítsége nélkül sem. Szerencsére ebben minden érintett fél egyetértett, amit pedig az elmúlt egy évben a vajdasági magyarság elkötelezettsége, elszántsága és közösségmegtartó munkája még inkább megerősített.
