A magyar rocktörténelem legendás alakja volt a vendége a Wemsical Serbia Ifjúsági és Kulturális Egyesület, valamint Magyarkanizsa Község Ifjúsági Irodája által szervezett klubestnek, melyet szombaton 19 órától tartottak a magyarkanizsai Művészetek Házában. Somló Tamás neve hallatán az idősebb generáció tagjai nosztalgiázva idézhetik fel a művész nevéhez kapcsolódó jól ismert dallamokat, de a fiatalabb generáció tagjai is aligha nőhettek úgy fel, hogy ne ismerjék a Locomotiv GT-t, az Omegát vagy a zenész saját szerzeményei közül például az Álomarcú lány és az Annyi mindent nem szerettem még c. slágereket.
Az Egy adag somlói című interaktív, zenés-beszélgetős est során a nemrégiben 68. életévét betöltött művész életéről, hitvallásáról mesélt közönségnek, ezt megelőzően pedig az újságíróknak elmondta, nem először jár Vajdaságban.
– Nagyon rég jártam Szerbiában, pontosabban a háború után, a gyerekeimmel Görögországba utazva haladtunk át Szerbián, és elég szomorú látvány volt, de azóta konstatálom a televízióból, hogy mindent rendbe hoztak, és nem látszanak a nyomok, de az megrendítő volt. Előtte, 1967-ben az egész nyarat itt töltöttem egy utazó cirkusszal, amikor még artista voltam, és négy és fél hónapon keresztül bejártuk egész Vajdaságot, épp Magyarkanizsán nem voltunk, de bejártuk a vidéket, nagyon tetszett, gyönyörű kisfalvakban jártunk, és abban az időben itt sokkal több minden volt, jobban állt az ország, voltak dolláros üzletek, lehetett kakaót kapni, banánt, déli gyümölcsöt, és életem első autóját is itt vettem. Ezek az utolsó emlékeim nekem gyönyörűek voltak Vajdaságról és egyáltalán Szerbiáról. Azután később a Locomotivval jártunk itt, a Bijelo Dugméval volt közös koncertünk is Újvidéken – mesélte Somló, aki az is elárulta, hogy számára a zene többet tud adni minden más művészetnél, és hogy a dalszövegnek másodlagos szerepe van.
– Amikor felfigyelek egy dalra, akkor az elsősorban a zene miatt van, azután jön a szövegértés, de engem a zene hat meg, hogy ez különleges, egyedi, és később figyelek oda, hogy miről is szól. Ha az ember kicsit kikupálja magát zeneileg, elméletileg is, érti egy picit a zenét, és gyakorlatilag is, ha játszik valamilyen hangszeren, akkor irtózatos örömöt tud adni a zene. Valahogy úgy érzem, hogy a zene olyasmi, ami akkora örömöt tud szerezni, amit más művészet igazán nem. Ezzel nem lebecsülöm a többi művészeti ágat, de nem ugyanaz elmenni egy kiállításra, megnézni egy festményt, az is örömöt ad, hogy látom mire képes az ember, vagy mire volt képes ötszáz évvel ezelőtt, de olyanféle katartikus gyönyörérzet, amelyet a zene tud nyújtani, azt nem tudom másféle művészeti ágból bekalibrálni magamnak. Néha azt szoktam mondani, egy zenei öröm felér egy szerelemmel.
