2024. május 7., kedd

Elnapolták Mladić bújtatóinak kihallgatását

A bírósági tárgyalás már nyolc éve húzódik, 8 bíró váltotta egymást

Belgrádban az Első Alapfokú Bíróság február 10-ére halasztotta azon személyek ügyének újratárgyalását, akik 2002 és 2006 között Ratko Mladić háborús bűnöst bújtatták.

A szeptemberi bírócsere miatt történő újratárgyalásra tegnap került volna sor, ám a kihallgatáson nem jelent meg Marko Lugonja nyugdíjazott katonai parancsnok, aki eddig minden tárgyaláson jelen volt, ám ezúttal elmaradásáról ügyvédei sem tudtak semmit.

Mladić segítői ellen a nyomozás még 2006-ban indult, majd az első bírósági tárgyalást 2007-ben tartották meg. Azóta a tárgyaláson nyolc bíró váltotta egymást. A gyanúsítottak padján 10 személy ül, akik eddig folyamatosan elvetették bűnösségüket.

Az első ítélet során, amelyet 2010-ben hoztak meg, a gyanúsítottakat felmentették a vádak alól, vagy a vádakat elvetették az ügy elavultságára hivatkozva.

Mladić segítői, akik 2006 és 2011 között, Mladić letartóztatásáig bújtatták a háborús bűnöst, beismerték bűnösségüket, és megállapodást kötöttek a háborús bűnökkel megbízott ügyészséggel, így őket felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.