2024. május 9., csütörtök

A kisvállalkozókat segítik

A Garanciaalap és az önkormányzat szerződésének köszönhetően nagyon kedvező hitelhez juthatnak a helyi kis- és középvállalkozók – Jövő héten írják ki a pályázatot

Újabb szerződést kötött a Vajdaság Autonóm Tartomány Garanciaalapjával Szabadka önkormányzata. Ezúttal az iparosokat, kis- és középvállalkozókat szeretnék segíteni a vállalkozásuk fejlesztésében. A hitelkamatok törlesztésében nyújtott segítség célja a helyi vállalkozók megsegítése, új családi vállalkozások beindítása, amely alapja kell hogy legyen a folyamatos gazdasági fejlődésnek, hangsúlyozta Maglai Jenő polgármester azon a tegnap megtartott sajtótájékoztatón, ahol a Garanciaalappal sor került a szerződés aláírására is.

Fotó: Molnár Edvárd

Fotó: Molnár Edvárd

Azok a mikro-, kis- és középvállalkozások és földműves-szövetkezetek pályázhatnak a hitelek jóváhagyására, amelyek Szabadka területén tevékenykednek, és már legalább három éve működnek.

Goran Vasić, a Garanciaalap igazgatója elmondta, reméli, hasonlóan sikeres lesz ez a program is, mint az előző, ahol a termelőknek, mezőgazdászoknak nyújtottak kedvező hitelfelvételi lehetőségeket, és amelyre nagyon nagy volt az érdeklődés.

– Nehéz feltételekkel dolgoznak a mikro-, kis- és középvállalkozások. A hozzájárulásunkkal a vállalkozók hat évre szóló kedvezményes hitelt kaphatnak átlagosan számítva kétszázalékos kamattal, amelynek kamatrészleteit az önkormányzat három éven keresztül állja majd – magyarázta Goran Vasić.

Nebojša Daraboš, a Városi Tanács gazdasággal megbízott tagja kiemelte, nagyon fontosnak tartja, hogy újraélesztették a gazdasági alapot az önkormányzatban, az azonban más alapokon nyugszik és működik, mint az ezt megelőző időszakban. A Start-up hitelek ugyanis nem működtek megfelelően, a tartozásokat nem törlesztették, a garanciák is nagyon megkérdőjelezhetőek voltak.

– Segíteni akarunk, egy transzparens rendszeren keresztül. A szerződés aláírását követően már a jövő hét folyamán sor kerül a pályázat kiírására, így az érdeklődők egy héten belül megismerkedhetnek a feltételekkel. Az első körben tízmillió dinárt biztosítunk a kamatok törlesztésére, de kilátásba helyeztünk a jövő év folyamán hatvanmillió dináros keretet erre a célra – mondta Daraboš, majd hozzátette, ezek a kedvezményes hitelek és a Zorka területének a megvásárlása mind a még készülő stratégia fontos alappillérei. Legfontosabb céljuk pedig az, hogy amellett, hogy a külföldi beruházóknak megfelelő feltételeket biztosítanak, a helyi kisvállalkozóknak is hasonlóan kedvező légkört teremtsenek.