2024. május 8., szerda

Robbanóanyagot rejtegető csoportra bukkantak Magyarországon

Molnár Zsolt: Nem muszlim radikálisokat fogott el a Terrorelhárítási Központ

Kedden este tudhatta meg a nyilvánosság, hogy a magyar Terrorelhárítási Központ (TEK) a hétvégén két akciót is végrehajtott. Pénteken sorozatlövő fegyverekkel, szombaton robbanóanyagokkal és azok előállítására alkalmas „laborral” rendelkező embereket fogtak el. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága tegnapi ülését követő sajtótájékoztatón kiderült, nem muszlim radikálisokról van szó. Ennek ellenére több képviselő is hangsúlyozta, hogy komoly volt a fenyegetettség.

Hajdu János, a TEK főigazgatója az M1-en kedden este beszélt arról, hogy a TEK a múlt hét végén két csoportot fogott el, lőfegyvereket és robbanóanyagokat is talált náluk, a házkutatásokon pedig „bombalaborra” is bukkantak. Két külön esetről van szó, az első pénteken, a második szombaton történt, különböző helyszíneken. Egy gépkocsiban két embert fogtak el, akiknél sorozatlövő fegyverek voltak. A fegyverszakértő szerint ezek éles lőfegyverek, amikhez találtak lőszereket, tárakat és hangtompítókat is. A másik esetben, amelynek szerinte nemzetközi szálai is vannak, négy embert vettek őrizetbe. Egy Budapest felé tartó gépkocsit állítottak meg a főváros határában, a kocsiban robbanóanyagot találtak.

A házkutatások során „bombalaborra” bukkantak, házilag gyártott robbanószerek kerültek elő, amelyek „emberélet kioltására maximálisan alkalmasak”. Hajdu János szavai szerint ezeket úgy rakták össze, hogy azokat „álcázott eszközként lehetett volna (...) indítani”.

Megerősítette, hogy a TEK által kiemelten védett személyek védelmével összefüggésben fogták el a hat embert.

SZABADLÁBRÓL VÉDEKEZHETNEK

A robbanóanyaggal az autójukban elfogott négy ember szabadlábról védekezhet. Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét helyettesítő ügyész az MTI érdeklődésére szerdán elmondta: a XI. és XXII. kerületi ügyészség a négy gyanúsított közül egynél tartotta indokoltnak az előzetes letartóztatás elrendelését bizonyítékok eltüntetésének és bűnismétlésnek a veszélye miatt, ám ezt a bíróság nem tartotta megalapozottnak. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen. A pénteken sorozatlövő fegyverek birtoklásáért elfogott két embert előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. Lőfegyverrel visszaélés bűntettével gyanúsítják őket.

ZAVAROS ESZMÉKET VALLÓ RADIKÁLISOK

Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke elmondta: a szerdai zárt ülésen Hajdu János, a TEK főigazgatója részletes tájékoztatást adott az akcióról. A titoktartási kötelezettség és a nyomozás érdekeinek figyelembevétele mellett annyit lehet elmondani, hogy nem dzsihadistákat fogtak el, nem a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet „magyarországi sejtjéről van szó”. Zavaros ideológiával rendelkező radikálisokat fogtak el a TEK emberei – tette hozzá.

Molnár Zsolt mellett Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke, valamint Szél Bernadett LMP-s és Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő is azt mondta, hogy az ügy részletei minősített adatok és még tartanak az elemzések. Ugyanakkor megerősítették, hogy komoly bűncselekményt akadályozott meg a TEK, ezért valamennyien elismerésüket, köszönetüket fejezték ki a TEK-nek.

Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos tagja kiemelte: a TEK akciójával kapcsolatban megjelent hírek nem voltak túlzóak, valószínűsíthetően nagyon komoly bűncselekményt sikerült megakadályozni. „Nem a TEK PR-akciójáról van szó, hanem komoly ügyről, egy profi módon kivitelezett elhárítási akcióról. Az abban résztvevőket csak dicséret illeti meg – hangsúlyozta a jobbikos képviselő.

Szél Bernadett LMP-s képviselő is azt mondta, hogy reális veszélyt sikerült elhárítani, és ezzel „nagy szolgálatot tettek Magyarországnak”.

Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke a mintegy két és fél órás bizottsági ülés kapcsán azt mondta: pontos, szakszerű, tényekre alapozott tájékoztatást kaptak az európai terrorizmus helyzetéről. Mindezek alapján a képviselő szerint egyértelművé vált, hogy a migráció, az illegális bevándorlás és a terrorizmus „kéz a kézben jár”.

A DK SZERINT „LEBUKOTT” A TEK

Lapértesülések alapján egészen másként látja a veszélyhelyzet súlyát a Demokratikus Koalíció. Kiadott közleményében Vadai Ágnes, a párt alelnöke úgy fogalmazott: nagy dérrel-dúrral jelentette be a Terrorelhárítási Központ vezetője, hogy „szélsőségeseknél” bombákat, lőfegyvereket találtak. A TEK azt sugallta, hogy mindez összefüggésben lehet a párizsi merényletekkel, de legalábbis a menekültekkel – tette hozzá a DK alelnöke. „Azóta kezd megdőlni a hősies, nemzetmentő akció teóriája”, mert az elkapott személyekről nem derült ki semmi – írta a független képviselő, rámutatva: lapértesülés szerint a négy elfogott ember szabadlábon védekezik, előzetes letartóztatásukat nem tartották indokoltnak.

Nincs adat szélsőséges nézetekre

A robbanóanyagot birtokló személyek közül az ügyészség egynél tartotta indokoltnak az előzetes letartóztatás elrendelését. A Budai Központi Kerületi Bíróság ezt azzal az indoklással utasította el, hogy nincs arra utaló jel, hogy a második világháború iránt hobbiszinten érdeklődő gyanúsított bármilyen kapcsolatban állna szervezett bűnözői csoportokkal, terrorszervezetekkel vagy tudását és vegyi anyagait a közrend, illetve emberek élete ellen kívánta volna fordítani. Arra sincs semmilyen adat, hogy az ügy „kapcsolatba hozható lenne más, a napokban indult büntetőügyekkel, nyomozásokkal”. Az ügy összes körülményéből mindennek éppen az ellenkezője valószínűsíthető – hangsúlyozták. Nincs adat szélsőséges nézetekre, és – azon túl, hogy két társa hozzá hasonló korú és érdeklődésű felvidéki magyar – külföldi kapcsolatokra sem.