2024. május 7., kedd

A gyanú szerint kormánytag elleni merényletre készültek

Pintér Sándor: Nemtelen támadás érte a rendőrség és a TEK munkatársait

Nemtelen támadás érte a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársait – mondta Pintér Sándor belügyminiszter a TEK által végrehajtott hétvégi elfogásról pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve: reményei szerint mindez tudatlanságból ered.

A miniszter ezzel indokolta rendhagyó sajtótájékoztatóját, hangsúlyozva: folyamatban levő büntetőeljárásról a tárca irányítása alá tartozó rendőrség tartózkodott eddig nyilatkozni, mert nem akarta befolyásolni a büntetőeljárást, az elkövetőket, a gyanúsítottakat és a tanúkat sem.

Idézte Hajdu János TEK-főigazgató nyilatkozatát, amelyben azt mondta: „Ez idáig semmi nem bizonyítja, hogy a két ügy között kapcsolat van”. A miniszter szerint ennek ellenére a sajtóban összemosták a két ügyet, „habot vertek körülötte”, félre akarták tájékoztatni a közvéleményt.

Pintér Sándor leszögezte: sikeres, eredményes rendőri tevékenység volt, amelyet a TEK végrehajtott. A sajtótájékoztatón bemutattak olyan eszközöket, amilyenek a főváros felé tartó Fiat Tipóban hatástalanítás nélkül hevertek. A belügyminiszter hangsúlyozta: pontos volt az autó szállítmányáról az információ. Ráadásul ezt egy nappal azután kapta a TEK, hogy információja volt arról, az ország védett vezetői közül valaki ellen támadást akarnak végrehajtani.

Ehhez hasonló robbanószereket szállítottak az autóban (Fotó: MTI)

Ehhez hasonló robbanószereket szállítottak az autóban (Fotó: MTI)

A miniszter elmondta: a kocsiból instabil anyagokat foglaltak le, amelyek több évtizedig voltak a földben. Pintér Sándor szerint a döntés egyszerű volt: meg kellett akadályozni, hogy a kocsi a főváros területére érkezzen. Felidézte: még országos főkapitány volt, amikor 1993 szeptemberében, a III. kerületi Jós utcában felrobbant a mosógépben tárolt pirotechnikai eszköz, és hét ember halálát okozta. 2011-ben pedig a saját garázsában halt meg egy férfi hasonló robbanás miatt.

A hétvégi másik esetről, amelyben két embert fogtak el, azt mondta: a védett személyekkel kapcsolatos információgyűjtés során jutottak el hozzájuk. Operatív eszközöket használtak – mondta a miniszter, és idézte a gyanúsítottakat: „meg kell győzni a mostani vezetőket, hogy adják fel a hatalmukat. A meggyőzés lehet persze egy darab ólom formájában, a fejbe”, „végre fegyvert fogunk, kinyírják az összes rohadék alacsonyrendű génhulladékot maguk közül, együtt a kormányokkal, akik ma hatalmon vannak”. Hozzátette: „bizonyos szóösszetétel után, amelyik a kivégzésekről szól, elmondják, hogy azok, akik ma a törvényeket hozzák, birkák, buták, közönséges bűnözők és hazaárulók és kivégzendők”.A „forradalom eszközének” tartja magát valaki, aki sorozatlövő fegyverekkel, jelentős lőszermennyiséggel, hangtompítóval felszerelve indul „egy kiszámíthatatlan útra” a fővárosban – jellemezte a helyzetet a miniszter.

Tasnádi László, a tárca rendészeti államtitkára a sajtótájékoztatón azt mondta: kormánytagot akart „kivégezni” a TEK által a hétvégén elfogott, azóta előzetes letartóztatásba helyezett két férfi. A szélsőséges nézeteket valló gyanúsítottak egy laza szerveződésű, „hadsereg” elnevezésű csoporthoz tartoztak. Az államtitkár az MTI kérdésére azt mondta: kérdéses számára, miért nem került előzetes letartóztatásba az a négy ember, aki autóval a robbanásveszélyes eszközöket szállította a fővárosba, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy tiszteletben tartják a bíróság döntését.

Huszák András, a Készenléti Rendőrség tűzszerész szolgálatának osztályvezetője a sajtótájékoztatón elmondta: ötkilónyi robbanótest volt az autóban, és az egyik tüzérségi gránát robbanószert, robbanóanyagot is tartalmazott. Aki ilyen eszközt a kocsijába tesz, nemcsak a saját testi épségét veszélyezteti, hanem a többi közlekedőét is. Komoly következményei lehettek volna, ha például hátulról belerohannak ebbe az autóba, és kigyullad. A detonátorok olyan állapotban voltak, hogy a tűzszerészek nem szállították volna el ezeket az eszközöket, hanem a helyszínen semmisítették volna meg.