Pelle István 1907-ben született Budapesten. Szegény családból származott, és sorstársaihoz hasonlóan számára is csak a sport jelenthette az egyetlen kitörési pontot. A fővárosban már az 1910-es években szerepelt az iskolák tantervében a gimnasztika, így már elemi iskolai tornatanára is felfigyelt e téren megnyilvánuló tehetségére, s később a Werbőczy Gimnázium diákjaként is az iskola legjobb tornászai között tartották számon. Tizennyolc éves korában belépett a Budapesti Torna Clubba, ahol gyors fejlődésnek indult. Erre alkalmassá tette klasszikus tornászalakja és óriási ereje mellett az is, hogy hihetetlenül jó megfigyelőképességgel rendelkezett: a legnehezebb gyakorlatokat is már az első kísérlet alkalmával hibátlanul hajtotta végre. A fiatalember nem elégedett meg a tanultakkal, állandóan újítani akart valamit a gyakorlatokon, s ezáltal is fejlesztette képességeit. Gyakorlatai megelőzték a saját korát. A talajon akrobatikus elemeket vezetett be, kombinálta a félkaros kézenállást és a szaltósorozatot, a nyújtón nem használta a pihenést és a lendületvételt támogató segédköröket. Vannak olyan újításai, amelyek a mai napig Pelle-elemként maradtak fenn. Ilyen például a korlát egy karfáján bemutatott, oldalkézállásból lábterpesztéssel átlendítés a másik karfára.
1925-ben nyerte első országos bajnoki címét, s az elkövetkező tizenegy évben összesen 41 alkalommal bizonyult egyéniben és csapatban az ország legjobb tornászának. Nem volt gyenge szere, de különösen a lólengést és a talajtornát (akkori nevén műszabadgyakorlat) kedvelte. 1928-ban kapott először meghívót a válogatottba, s ekkor vett részt először olimpián is. Amszterdamban korláton 17., lóugrásban 21. lett, de ezzel az eredménnyel is ő bizonyult a legjobb helyezést elérő magyar tornásznak. Az elkövetkező években tovább növelte az edzések intenzitását. Eredetileg csak hetente háromszor tartottak a klubban edzést a tornászoknak, ő azonban kiharcolta, hogy a többi napokon is gyakorolhassanak. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen 1930-ban a luxemburgi világbajnokságon nyújtón maximális pontszámmal nyert aranyérmet.
Az 1932-es Los Angeles-i olimpián az esélyesek között tartották számon. Érdekesség, hogy az ötkarikás játékok történelme során ekkor állították fel először az olimpiai falut, s mivel a magyar küldöttség nem volt megelégedve azzal a kis teremmel, ahol a tornászok gyakorolhattak volna, megkérték a szabadban készülő japánokat, hogy együtt edzhessenek. Az engedély megszerzése után hamarosan hatalmas csődület keletkezett a tornaszerek körül, hiszen aki csak tehette, Pelle új akrobatikus elemeit szerette volna látni… A szerenkénti döntőkben először műszabadgyakorlatban osztottak érmeket. Pelle szaltósorozata olyannyira tökéletesre sikerült, hogy hiába pontozta le igazságtalanul az amerikai bíró, még így is fölényesen nyert. A lólengésben, ha lehet, még nagyobb volt a fölénye, gyakorlatának befejezése után hatalmas tapsviharban tört ki a közönség, a bírók meg sem próbálták lepontozni, nem lett volna értelme… Másnap az egyéni összetett versenyére került sor. Pelle a lólengés kezdőmozdulatait elrontotta, az akkori szabályok szerint megismételhette gyakorlatát. Másodjára hibátlanul teljesített, de az amerikai szervezők aligha véletlenül „elveszítették” a második gyakorlat jegyzőkönyvét, így csak a hibás produkció pontjai maradtak fenn, s ilyen körülmények között Pellének esélye sem volt az összetett verseny aranyérmére, az ezüstöt azonban így sem tudták elvenni tőle. Ugyancsak második lett korláton is, így az olimpiáról végül négy éremmel távozott.
Hiába lett a magyar tornasport – rögtön kétszeres – olimpiai bajnoka, munkát az olimpia után sokáig nem talált. Személyesen kellett kihallgatást kérnie Gömbös Gyula miniszterelnöktől, ahol elpanaszolta, hogy noha ő mindent megtett hazájáért, az ország nem igazán igyekszik kifejezni háláját. A beszélgetés után a miniszterelnök közbenjárására szereztek neki egy segédtisztviselői állást mindössze 90 pengő fizetéssel. Ez nem volt elegendő a nyugodt megélhetéshez, ezért artistaként is dolgozott, volt, hogy egy gyárkémény tetején mutatott be kézenállást, máskor pedig fejen állva hegedült. Emiatt elvették amatőr tornász címét, s profinak nyilvánították. A tornaszövetség döntése abszurd módon lehetetlenné tette volna az olimpiai bajnoknak, hogy Berlinben megvédje címét. Belátva tévedésüket 1936-ban ismét amatőrré minősítették, de harmadik olimpiáján az ekkorra már csalódottá vált és motivációját elveszítő Pelle nem ért el helyezést.
Az olimpia után fel is hagyott az aktív sportolással. Beiratkozott az Erzsébet Tudományegyetemre, ahol állam- és jogtudományi diplomát szerzett. A II. világháborút követően Argentínába emigrált. Egy ideig artistaként, majd az argentin tornászválogatott edzőjeként és a Buenos Aires-i testnevelési főiskola tanáraként dolgozott. Magyarországra egyszer sem látogatott haza, az argentin fővárosban halt meg 1986-ban.
