2024. május 9., csütörtök

Koliger Károly-emlékest Szegeden

A kiváló költő, író, grafikus, tévébemondó–műsorvezető, újságíró, Koliger Károly halálának 10. évfordulója alkalmából a szegedi Bálint Sándor Művelődési Házban (Temesvári krt. 42.) Gyalogút a fényességben címmel december 1-jén, kedden 17 órai kezdettel emlékestet rendeznek. Közreműködik: Antal Anikó vers, próza, Kiss Ernő vers, próza, szintetizátor. Az összeállítás elhangzása után emlékező beszélgetés Koliger Károlyról. Koliger Péterrévén végezte el az általános iskolát, Szabadkán a tanítóképzőt, majd a tanárképző főiskolán is tanult. Péterrévén pedagógus volt, majd az Újvidéki Rádióhoz került, ahol műsorvezető-bemondóként dolgozott 1989-ig. Képzőművészettel rendszeresen foglalkozott, festett, rajzolt, grafikai sorozatokat készített, amelyen észrevehető a japán hatás (ismerte valamennyire a japán nyelvet is). 1990-ig hét önálló tárlata volt és több csoportos kiállításon is részt vett. Verset, prózát írt, fordított, a publicisztika számos műfaját művelte. Az 1990-es évek elején Szegedre települt át. A Szegedi Írók Társaságának tagja lett, 2003 őszétől pedig a Társaság elnökségének tagja (titkárhelyettese). A Bálint Sándor Művelődési Ház külső munkatársaként számtalan formában segítette a művelődési ház életét (egy időben helyettes népművelőként), 1999 tavaszától pedig jórészt ott élt, dolgozott. A Dél-Alföld című lapnak 1998-tól, a Szegedi Szépírásnak 2001-től állandó külmunkatársa volt. A Szegedtől Szegedig Antológiában 1999-től kezdve minden évben jelentek meg munkái. Hatvanadik születésnapja alkalmából a Bálint Sándor Művelődési Házban grafikáiból reprezentatív kiállítást rendeztek, majd lírai és prózai alkotásaiból irodalmi estet tartottak. Önálló kötetének címe: Az élet a kalap – Bölcsességek és okosságok, magasságok és lapályok. Aforizmagyűjtemény (Szeged, 2000). Több kiadatlan kézirat maradt utána.