2025. május 29., csütörtök

Elkezdik alkalmazni a kubai gyógyszert

Belgrádban elkezdik alkalmazni a CimaVax EGF elnevezésű, a tüdőrák kezelésére alkalmas kubai gyógyszert. Az önkéntesen jelentkező és az előzetes vizsgálatok során megfelelő alanynak nyilvánított páciensek a belgrádi Bežanijska-kosa Klinikai Központban kapják meg a vakcinát. Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter korábban elmondta, hogy Szerbia első körben 1680 vakcinát szerez be Kubából.

A Havannai Molekuláris Immunológiai Központban már évek óta folynak a kutatások, és olyan gyógyszert sikerült kidolgozniuk, amely ugyan nem előzi meg a tüdőrákot, de képes visszafordítani a betegség fejlődését még azoknál is, akik a daganatos megbetegedés előrehaladott fázisában vannak. Amióta napvilágot látott a hír, hogy a CimaVax EGF néven kifejlesztett gyógyszert, ami a hatásmechanizmusát illetőleg az immunerősítők kategóriájába tartozik – antitestei révén akadályozza a növekedési hormon túltengését, csillapítja termelődését, és ezzel közvetve a daganat terjedését, az áttétek kialakulását fékezi –, több országban is megkezdődtek a klinikai kutatások, az Európai Unióban is már két éve vizsgálják ezt az oltóanyagot.

Magyar ember Magyar Szót érdemel