2024. augusztus 21., szerda

Akadozó jogérvényesítés

Az emberi jogok nemzetközi napjának alkalmából Saša Janković köztársasági jogvédő kifejtette: idén szinte semmi sem történt annak érdekében, hogy a polgárok hatékonyabban érvényesíthessék jogaikat. A reformot követően az igazságügy továbbra sem állt talpra, a közigazgatást átszövi a politikum, megbénítva ezzel és akadályozva a hatékony munkát, értékelte a jogvédő, aki szerint a polgárokat egyre aggasztóbb módon terheli a gazdasági válság. Az ombudsman hivatalába számos olyan panasz érkezik, amelyekből azt a következtetést lehet levonni, hogy a szerb kormány megszorító intézkedései elsősorban a legszegényebbeket érintik, fűzte hozzá Janković.

– 2015-ben aggasztó módon megnövekedett a gyermekek és a nők elleni erőszak. Utóbbi tekintetében továbbra is jellemző, hogy az illetékes szervek nem megfelelően járnak el. Azt is hiába írja elő a törvény, hogy a terhes nők a betegszabadság ideje alatt is jogosultak fizetésükre, ezen jogukat a nők csak nehézségek árán érvényesíthetik, illetve sokat késnek a kifizetések. A szegény sorsú gyerekek, a falusi, vagy a fogyatékkal élő gyerekek védelme továbbra sem megfelelő. Ugyanez vonatkozik a fogyatékkal élő felnőttekre is – taglalta Janković.

A nemzeti kisebbségekhez kapcsolódóan a jogvédő elsősorban a romák helyzetére tért ki, mondván, hogy az általános törvényes keret egyszerűen nem elegendő a teljes körű jogérvényesítéshez.