2024. augusztus 22., csütörtök

Újabb lövöldözés Koszovóban

Branimir Stojanović: A politikai zűrzavart használják egyesek, hogy a szerb lakosság ingatlanjaihoz jussanak

Hétfőn éjjel egy újabb fegyveres támadás történt Koszovóban, az Istok községben található Srbobran nevű településen. Ezúttal egy kisboltra lőttek, amelyben abban a pillanatban két szerb nemzetiségű személy tartózkodott.

Dalibor Jevtić, a koszovói kormány közösségekkel és visszaköltöztetéssel megbízott minisztere megerősítette a Tanjug hírügynökségnek a támadás hírét, illetve elmondta, nem történt személyi sérülés.

A Beta hírügynökségnek Dragan Repanović, a közösségekkel és visszaköltözéssel megbízott miniszter tanácsadója elmondta, ismeretlen elkövetők Dana Simonović boltjára nyitottak tüzet. A leadott nyolc lövésből öt a boltban „kötött ki”, ahol Dana Simonović, a bolt tulajdonosnője tartózkodott, miközben egy közeli faluban élő szerb kisfiú vásárolt.

Elmondta, korábban fegyverrel támadtak Moma Pantićra is, aki a támadást megelőzően költözött vissza a faluba, illetve egy másik visszaköltözött családnak ellopták a traktorját, de nem ez volt az egyetlen lopás, amelyet szerb családok ellen követtek el. A Đurakovachoz közeli Srbobranban, amely Peć és Kosovska Mitrovica között található, a háború előtti 200 szerbből ma 20-an élnek.

Mint már hírül adtuk, ugyanezen a napon, a kora reggeli órákban Goraždevacon családi házakra lőttek, illetve emlékműveket rongáltak meg ismeretlen elkövetők.

Branimir Stojanović, a koszovói kormányfő helyettese aggodalmát fejezte ki a koszovói szerbek elleni támadások miatt. Felhívta a figyelmet, hogy az albán lakosságnak végre magára kellene vállalnia a szerb lakosság biztonságának szavatolását, ahelyett, hogy kifogásokat keresnek.

Az RTS televízióban tett vendégszereplése során kiemelte: – Számos deklaratív ígéretet hallottunk már, de eddig még nem volt eredménye. Ezt a keserű tapasztalatot a múltból hozzuk magunkkal. Figyelemmel követjük az eseményeket, és egyre inkább aggasztanak bennünket az események, mert úgy tűnik, csak elfajulnak a dolgok – mondta Stojanović. Kiemelte: az elmúlt 15 évben kevés dolog történik véletlenül Koszovóban, utalva azokra a történésekre, amelyek 2000 óta folyamatosan történnek, és a szerb lakosságot érintik, hogy azok elhagyják otthonaikat. Hozzáfűzte, Pristinában a politikai események fényében, azok, akik mindig is utálták a szerbeket, most kihasználják a pillanatot arra, hogy hozzájussanak a szerb lakosság ingatlanjaihoz.