2024. augusztus 20., kedd

UNICEF: A konfliktus sújtotta övezetekben 24 millió gyerek nem jár iskolába

A világon jelenleg 22 országban dúl fegyveres konfliktus, amely miatt mintegy 24 millió gyerek nem jár iskolába – derült ki az Egyesült Nemzetek Gyermekalapjának (UNICEF) tegnap ismertetett tanulmányából. A Genfben bemutatott jelentés szerint a háború sújtotta övezetekben élő 109,2 millió iskoláskorú (6 és 15 év közötti) gyerek közül majdnem minden negyedik kimarad az alapfokú képzésből.

Legrosszabb a helyzet Dél-Szudánban, ahol a tanköteles gyerekek 51 százaléka nem jár iskolába. A feketelista második helyén Niger szerepel, ahol ez az arány 47 százalék, a harmadik a sorban Szudán 41 százalékkal, majd utána Afganisztán következik 40 százalékkal.

A konfliktus sújtotta országokban élő gyerekek elvesztették otthonukat, családtagjaikat, barátaikat, biztonságukat, és azt az érzetet, hogy a dolgok normális mederben folynak. Az olyan alapvető tudás, mint az írás és olvasás elsajátítása nélkül ezeknek a gyerekeknél fennáll annak kockázata, hogy elveszítik jövőjüket, és felnőttként nem lesz lehetőségük arra, hogy építőkövei legyenek hazájuk gazdaságának és társadalmának” – hangsúlyozta Jo Bourne, az UNICEF oktatási vezetője.

A szóban forgó országokban rendkívül nehéz adatokat szerezni a gyerekekről, épp ezért lehet, hogy ezek a számok nem is tükrözik megfelelően a probléma kiterjedését és mélységét. Az UNICEF szerint, ha az oktatás biztosítása nem élvez elsőbbséget a szükséghelyzetekben, egy generáció úgy nő fel, hogy nem sajátítja el az ország fejlődéséhez szükséges képességeket, ez pedig csak tovább súlyosbítja a gyerekek és családjuk már amúgy is kétségbeejtő helyzetét. Ennek ellenére az oktatás az egyik legalulfinanszírozottabb ágazat a humanitárius szükséghelyzetekben.