2024. augusztus 20., kedd
TENISZ

Györe némettel kezd

Györe László ma hajnali 5 óra tájt játszotta első meccsét az Australian Open selejtezőjében. A zentai játékos első ellenfele a 29. évében járó német Daniel Brands, a ranglista 151. helyezettje, aki pályafutása során nem jegyzett különösebb eredményeket, a csúcson pedig 2013-ban volt, amikor a lista 51. helyéig jutott. Brands jó adogató hírében áll, és esélyes, de nem tekinthető áthidalhatatlan akadálynak. Ha Györe nyert, a selejtező 2. körében egy Maxime nevű francia következik, hisz a névrokon Chazal és Janvier mérkőznek ma egymással. A feljutásért már lényegesen komolyabb ellenfél következhet, hisz ezen az ágon a moldovai Radu Albot a fő esélyes.

Peđa Krstin a rajtra, szintén ma hajnalban, a 24 éves és a ranglistán 249. pozsonyi Jozef Kovalíkot kapta, a legnehezebb ellenfele pedig a japán Tacuma Ito személyében a magyar Fucsovics Mártonnak lesz. A női selejtező párosítása az éjjel lett ismert, a fő torna sorsolását pedig közép-európai idő szerint pénteken hajnalban tartják meg.

Jelena Janković elmulasztotta az alkalmat, hogy bejusson Sydney-ben a negyeddöntőbe. A volt világelső két rövidítés után, két és fél órás drámai csatában kapott ki az olasz Sara Erranitól. Mindketten négyszer adták le az adogatást, közben Janković öt játszmalabdát hagyott kihasználatlanul.

Ma reggel rajtol Sydney-ben Viktor Troicki, és a spanyol veterán Tommy Robredóval játszik, akivel 2:3-re áll a mérlege. Bárki nyert, valamennyi meccsük bizonytalanságtól mentes volt és gyorsan végződött.

SYDNEY. – A férfitorna 1. fordulójában: Dolgopolov–Bellucci 6:1, 6:4, Müller–Ćorić 6:1, 6:4, Gabasvili–L. Mayer 6:4, 6:3, Delbonis–Groth 7:6, 7:6, Chardy–Kukuskin 6:2, 6:3, Mahut–Mannarino 6:4, 7:5. Nők, 2. forduló: Errani–Janković 7:6, 7:6, Makarova–Kerber – küzdelem nélkül, Stosur–Hantuchová 6:4, 6:2, Halep–C. Garcia 6:4, 2:6, 6:1, Ka. Plíšková–Pavljucsenkova 6:3, 6:0, Kuznyecova–Lisicki 6:3, 3:6, 6:2, Benčič–Pironkova 6:3, 6:3, Puig–Schmiedlová 6:1, 6:0.

AUCKLAND. – A férfitorna 1. fordulójában: Kohlschreiber–Becker 7:6, 6:3, Fognini–Sousa 6:4, 2:6, 7:6, Querrey–Bedene 6:7, 7:6, 2:1 – feladás, Rosol–G. López 7:6, 6:4, Bautista–Veselý 6:3, 7:5, Paire–Venus 6:4, 7:6.

HOBART. – A női torna 2. fordulójában: Giorgi–Hibino 6:2, 6:3, Bouchard–Van Uytvanck 6:4, 7:5, Larsson–Gaszparjan 6:3, 3:6, 6:3, Cornet–Cepede 6:4, 5:7, 6:2.

BANGKOK. – A challenger 1. fordulójában: Tepavac–Wachiramanowong 6:4, 7:5.

ANTALYA. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Lukács–Arsinkova 6:3, 6:4, Dražić–Bukta 6:2, 7:6.

FORT DE FRANCE. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Argyelán–Miklova 4:6, 6:0, 6:3.