2024. augusztus 20., kedd

A „jó” gazda bérelhet, a „rossz” csak licitálhat

A tartományi mezőgazdasági titkárság és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga is a földtörvény módosítását követeli
A gazdák szabadkai tiltakozása decemberben (Molnár Edvárd felvétele)

A gazdák szabadkai tiltakozása decemberben (Molnár Edvárd felvétele)

Egy hónappal a földtörvény elfogadását követően bebizonyosodik, hogy a jogszabály bizonyos rendelkezései károsabbak a gazdákra nézve, mint azt a tartományi mezőgazdasági, vízgazdálkodási és erdészeti titkárság gondolta volna, olvasható a titkárság pénteki közleményében.
– Eddig az önkormányzatok meghirdette árverésen részt vevő gazdák jogorvoslattal élhettek, ha úgy vélték, hogy az árverésen bármilyen módon megrövidítették őket. A földtörvény módosítását és kiegészítését követően törölték a jogorvoslat lehetőségét. Vagyis senki nem kérdőjelezheti meg az árverést követően az állami földek bérbeadásáról döntő bizottság határozatát. Még akkor is elfogadhatatlan az ilyen irányú módosítás, ha a jogorvoslat lehetősége tévedésből maradt ki a törvényből. Ugyanakkor a titkárság véleménye szerint megalapozott a gyanúja annak, hogy a jogorvoslat lehetőségét szándékosan törölték a törvényből. Emiatt minél előbb ismét módosítani kellene a földtörvényt, ám ezúttal úgy, hogy az a gazdák érdekeit is figyelembe vegye – áll a közleményben.
Ugyanez a követelése a Vajdasági Szociáldemokrata Ligának is. A párt szerint a jogorvoslat lehetőségének törlése a földtörvényből alátámasztja, hogy a földeket kizárólag a hatalom szemszögéből megfelelő gazdák bérelhetik ki. Az állami földek elrablásával a hatalom több ezer kisgazdaság fennmaradását lehetetleníti el, fogalmaznak a párt közleményében.