2024. augusztus 20., kedd

Mézet megbízható termelőtől vásároljunk

Kedvező a fogadtatása a szabadkai iskolákban a mézes reggelinek

Mézes reggeli elnevezéssel indított rendhagyó akciót a szabadkai Méhecske Méhészegyesület, amelynek keretében a város összes általános iskolájába ellátogatnak és az alsós diákokat mézkészítéssel, a méhek életével és az egészséges táplálkozás fontosságával ismertetik meg. Az akciót az önkormányzat is támogatja, a múlt szerdán vette kezdetét, és más országokban már bejáródott, több százezer gyermeket kapcsolnak be.

Fotó: Molnár Edvárd

Fotó: Molnár Edvárd

Pénteken a Kizúr István iskolában volt mézes reggeli. Ez alkalommal Živoslav Stojanović, a szabadkai Méhecske Méhészegyesület tagja elmondta, az első hét tapasztalatai nagyon jók, a gyerekek érdeklődőek, sokat kérdeznek. Céljuk a 2500 kisdiák aktív megmozgatása, a méz népszerűsítése, de nemcsak új fogyasztókat szeretnének toborozni, hanem reményeik szerint a kisiskolások között potenciális jövőbeni méztermelők is vannak.
A méhész arról is beszélt, hogy az utóbbi időben elterjedt a méz hamisítása is, amely a korszerű technológia miatt szinte csak laboratóriumi vizsgálattal fedhető fel. Szerinte az a fontos, hogy az emberek közvetlenül, megbízható termelőtől vásároljanak.
Hozzátette, Szabadka és környéke a méztermelés szempontjából különösen érdekes, számos mézfajta készül itt, kezdve az akáctól egészen a napraforgómézig.
Mai ismereteink alapján a méz közel 70 féle gyógy-, és fiziológiai hatással bír. A méz négyötöd részt glükózból és fruktózból áll, ám még így is fér bele mindenből, ami jó: kalcium, réz, vas, magnézium, mangán, foszfor, kálium, nátrium, cink és kis mennyiségben B1, B2, B3, B5, B6, C-vitamin. A sötétebb mézek (pl. fenyő, pitypang) gazdagabbak ásványi elemekben, vasban, rézben és mangánban.
Az elkövetkező egy hétben még folytatódik az akció, a szervezők célja a program kiterjesztése az egész országra.
A mézről tartott előadás végén a részvevő gyerekek az egyesületnek és a Meggle Tejgyárnak köszönhetően mézes kenyeret ehettek.