2024. augusztus 19., hétfő
BIRKÓZÁS

A válogatottak fölénye

A győztes Proleter

A győztes Proleter

A válogatott birkózók fölényét hozta a szombaton Szabadkán megtartott I. szerbiai felnőttkupaverseny. Minden súlycsoportban az előzetes papírforma érvényesült, így a Nemes fivéreknek, Máténak és Viktornak, Báló Petarnak, Frísz Krisztiánnak, Davor Štefaneknek és Dejan Franjkovićnak sem volt nehéz dolga az aranyéremig vezető úton. Nemes Máté ezúttal nem a 66, hanem a 75 kg-osok között lépett szőnyegre, de ez sem akadályozta meg abban, hogy három győzelmet aratva szerezze meg az első helyet.

A zentai Frísz Krisztián (jobbról) az elmúlt években itthon nem talált legyőzőre

A zentai Frísz Krisztián (jobbról) az elmúlt években itthon nem talált legyőzőre

– Számomra az év legnagyobb versenye az egy hónap múlva sorra kerülő U23-as Európa-bajnokság lesz. Viszonylag új viadalról van szó, a mezőny állandóan újul, nem igazán ismerem az ellenfeleket, ennek ellenére érmet szeretnék szerezni a kontinenstornán – mondta Máté.

Nemes Viktor szintén könnyed birkózással végzett a mezőny élén, a három mérkőzés alatt talán három percet sem töltött a szőnyegen.

– Úgy gondolom, így kellett birkóznom, hiszen ha a nemzetközi mezőnyben el szeretnék érni valamit, akkor itthon mindenkit így kell legyőznöm. Készülök a rigai Eb-re, majd következnek az olimpiai selejtezők. Remélem, hogy már az első, nagybecskereki tornán sikerül kiharcolnom az olimpiai részvételt, így Mongóliába és Törökországba már el sem kell utaznom. A felkészültségemmel biztos nem lesz gond, remélem, hogy majd a birkózás is jól megy – nyilatkozta Viktor.

Összesítettben a Proleter nyerte az első kupát, a Partizan és a Spartacus előtt. A szabadkaiak soraiból sérülés miatt Balázs Lehel, Vujadin Bosnić, Bűn Roland és Mario Štefanek is hiányzott.

A világbajnok Davor Štefaneknak (pirosban) az ilyen verseny könnyed ujjgyakorlat

A világbajnok Davor Štefaneknak (pirosban) az ilyen verseny könnyed ujjgyakorlat

Eredmények, 59 kg: 1. Komar Hamza (Partizan), 2. Kolompár Szebasztián (Proleter), 3. Dejan Petrović (Potisje), Nagy Tamás (Zenta). 66 kg: 1. Frísz Krisztián (Proleter), 2. Milan Marić (zombori Radnički), 3. Milan Vukasović (belgrádi Radnički), Dragan Tešić (Partizan). 71 kg: 1. Davor Štefanek (Spartacus), 2. Aleksa Erski (Partizan), 3. Boban Boškov (Novi Sad), Žarko Velimirović (Partizan). 75 kg: 1. Nemes Máté (Proleter), 2. Marko Devčić (belgrádi Radnički), 3. Penjov Ervin (Spartacus), Ranko Čolić (belgrádi Radnički). 80 kg: 1. Nemes Viktor (Proleter), 2. Goran Bulatović (Partizan), 3. Jovan Petrović (Kragujevac), Csábi Valentin (Proleter). 85 kg: 1. Báló Petar (Proleter), 2. Jovan Ivošević (Novi Sad), 3. Bogdan Petrović (Novi Sad), Žarko Dickov (belgrádi Radnički). 98 kg: 1. Dejan Franjković (Spartacus), 2. Đorđe Pešut (kragujevaci Radnički), 3. Horváth Szabolcs, Jankovics Emil (mindketten Spartacus). 130 kg: 1. Nemanja Pavlović (Novi Sad), 2. Branko Živanović (Partizan), 3. Boban Živanović (Partizan), Stojan Dević (Novi Sad).

Csapatban: 1. Proleter 38, 2. Partizan 32, 3. Spartacus 24 ponttal stb.