Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés korábbi elnöke bő egy évvel ezelőtt vállalta el azt a feladatot, hogy autonómiamodellek kidolgozásának koordinálásával foglalkozzon a határon túli magyar közösségek képviselőivel együttműködve, a magyar kormányfő miniszterelnöki megbízottjaként. Amikor a héten Újvidéken járt, és feladatáról beszélt, különösen fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy nem Magyarországon kívánják ezeket a modelleket elkészíteni, csupán együtt akarnak működni és serkenteni kívánják az anyaország határain túl élő magyarokat abban, hogy megvalósíthassák céljaikat. A Magyar Szónak adott interjújában elsőként ezt a kérdést érintettük.
Összehasonlítva a határon túli magyar közösségek jogainak megvalósulását, autonómiáit, meddig jutott el a vajdasági magyarság?
(Fotó: Ótos András)
– Talán a legtovább jutott el. Én úgy szoktam fogalmazni, hogy a vajdasági autonómiaelemekre úgy tekinthetünk, mint a Kárpát-medence zászlóshajójára, hiszen ha akár Erdélyt, Székelyföldet, vagy Felvidéket, esetleg Kárpátalját vesszük figyelembe, itt a legfejlettebb a kulturális, vagy fogalmazhatnék úgy is, funkcionális autonómia. Létezik egy Magyar Nemzeti Tanács, magának Vajdaságnak az autonómiája tekintetében is születtek fontos döntések. Hajnal Jenő, a nemzeti tanács elnöke tájékoztatott arról, hogy tizennégy iskolát sikerült most megmenteni, van olyan osztály is, melybe csak három tanuló jár, de ennek ellenére működik. Ha ezt összehasonlítom azzal, hogy Felvidéken 110 iskolának a bezárására készülnek az idén szeptembertől, akkor nem tudom nem észrevenni, mekkora eredmény ez itt Vajdaságban. Ugyanez a helyzet a részarányos foglalkoztatás megvalósításával vagy a kisebbségi cselekvési terv elfogadásával is. Ezek az eredmények mind-mind azt jelzik, hogy itt már egy kiteljesedőben lévő autonómia lehetőségeit láthatjuk.
Mi a szerepe mindebben az európai csatlakozási folyamatnak?
– Nyilvánvaló, hogy nagyon fontos most, az integráció folyamatában, a tárgyalások alatt megfogalmazni azokat a célokat, amelyeket a magyar kisebbség szeretne ezen a területen elérni. A következő lépcsőfokra azokkal a kérdésekkel lehet már majd fellépni, amelyek magának Vajdaságnak a parlamenti képviseletét jelentik, hivatalos brüsszeli képviseletét.
Miben látja a magyar kormány szerepét? Közvetítői, segítői szerep ez?
– Ami a csatlakozás során a feltételrendszer megfogalmazását jelenti, abban a Magyar Nemzeti Tanács és a magyar kormány közötti együttműködés a kulcsfontosságú. Szavatolhatja azt, hogy a magyar állam a csatlakozási folyamatban megfogalmazzon bizonyos feltételeket, eldöntse, szükség van-e egyáltalán ilyenekre. Nagyon jó lehetőséget adott a magyar kormány emellett Vajdaságnak az ötvenmilliárd forintos támogatással is, ami nagyon jól meg fogja mutatni, hogy egy közösségben, amennyiben van saját elképzelés a jövőről, milyen prosperitást lehet elérni úgy, hogy ehhez megfelelő forráseszközöket is szavatolnak. Jelentős továbblépés lehetőségét látom ebben, azt, hogy a szülőföldön maradás, boldogulás, gyarapodás realitássá váljék. Sok helyen hallottam a nap folyamán, hogy számos fiatal elhagyja Vajdaságot, nyilván egy más jövő reményében távoznak Európa országaiba. Én nem tartom katasztrofálisnak, hogy elmennek, sokan maradnak itt is, nekünk pedig feladatunk szavatolni a visszatérés lehetőségét is. Akkor járunk el helyesen, ha a külföldre távozás egy lehetőség lesz, és nem gazdasági kényszer, ahogyan azt előadásomban is hangsúlyoztam már. Lennie kell valódi választási lehetőségnek, rendelkezniük kell azzal az itt élő állampolgároknak.
Új helyzet állt elő a magyar közösség politikai színterén azzal, hogy kihívója is van a Vajdasági Magyar Szövetségnek és koalíciós partnereinek a választásokon. Hogyan tekint erre a megmérettetésre?
– A magyar politikai közélet legjelesebbjei is megfogalmazták már, s én is ennek a véleménynek vagyok a szószólója, hogy a legfontosabb az összefogás. Olyan körülményeket kell teremteni, melyben a lehető legtöbb szavazatot tudja begyűjteni a magyarság. A szavazatok és döntéshelyzetek maximalizálása legyen a cél. Én nem tartom problémának azt, hogy verseny van, ha ezt a versenyt nem a gyűlölködés táplálja. Ha a versenyt a gyűlölködés táplálja, és egymás pozícióinak, a közösség pozícióinak a rontása, akkor az már probléma. Meg kell mondanom, a választók szerintem mindig mindenkinél sokkal bölcsebbek. Ők premizálják, jutalmazzák azokat, akik higgadt, kiegyensúlyozott politikával összefogáspártiak. Én bízom abban, hogy a választók jól látják: ki az, akinek lehetősége van asztalhoz ülni és a magyar érdekeket érvényesíteni, s ki az, aki ebben csak és kizárólag az érdekeket látja. Abban is bízom, hogy a létrejött összefogás a három politikai szervezet között a VMSZ vezetésével lehetőséget kap majd a magyar érdekek képviseletére.
