2024. május 6., hétfő

Ombudsmanjelentés

(Fotó: Ótos András)

(Fotó: Ótos András)

Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke csütörtökön fogadta Muškinja Heinrich Anikó tartományi ombudsmant, aki átadta a házelnöknek a tartományi polgári jogvédő 2015-ös évre vonatkozó jelentését.

A találkozó során Muškinja Heinrich Anikó hangsúlyozta, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a tartományi ombudsman intézménye igyekezett minden lehetséges alkalommal segítséget nyújtani a polgároknak, tanácsot adni joguk megvédéséhez, illetve rámutatni a különböző szervek mulasztásaira.

Mint elmondta, a gondok sokban megegyeznek a korábbi években tapasztaltakkal, ezek pedig elsősorban a szegénység, a munkanélküliség és a szociális segélyre való jogosultság megvalósíthatatlansága.

Pásztor István támogatását fejezte ki az intézmény és annak tevékenysége iránt. Megelégedettséggel nyugtázta, hogy az elmúlt esztendőben a legkevesebb panasz a tartományi közigazgatási szervek munkájára érkezett, és hogy a beérkezettek is többnyire pozitívan rendeződtek el ésszerű határidőn belül – olvasható a többi között a találkozóról kiadott közleményben.