2024. december 3., kedd

Lendületben a Határtalanul program

Az adai Műszaki Iskolában áprilisban szegedi, szarvasi, hódmezővásárhelyi és budapesti diákok vendégeskednek

Az adai Műszaki Iskola áprilisban és májusban négy Határtalanul projektumot bonyolít le az anyaországi Szeged, Szarvas, Hódmezővásárhely és Budapest egy-egy szakiskolájával.A projektum keretében csoportonként 24 diákot és 3 kísérőtanárt látnak vendégül Adán, illetve ugyanennyien utaznak a Műszaki Iskolából Magyarországra. Gilice Hilda, az adai középiskola igazgatója elmondta, hogy a diákok jól érzik magukat és élvezik a Határtalanul programot, melynek révén elutazhatnak egymáshoz, megismerik egymás életkörülményeit, valamint a tanintézményekben folyó munkát. Az adai középiskolában hétfőn még két anyaországi diákcsoport tartózkodott. A szegedi Móravárosi Ipari Szakközép és Általános Iskola diákjai és tanárai számára befejeződött a többnapos program, a szarvasai Székely Mihály Szakképzőiskola és Kollégium tanulói és tanárai számára meg éppen akkor kezdődött meg.

– A szegedi iskola tanulói és tanárai a négy nap alatt megtekintették hazánk történelmi nevezetességeit. Közösen, az iskolánk diákjaival megnéztük a péterváradi várat, a karlócai békekötés helyszínét, valamint elmentünk Nándorfehérvárra. Ezután továbbutaztunk Szendrőre, majd eljutottunk Galambócig, s mindkét helyen megtekintettük a várat. Ennek gyümölcseként a tanulók egy fotóalbumot készítenek, amelyben dokumentálják az itt eltöltött időt, illetve bemutatják a történelmi nevezetességekről készült fotókat.

Az adai tanulók és tanárok április 15. és 18. között utaznak Szegedre, ahol Mórahalmon egy tanösvény turistajelzéseit fogják felújítani. Ebben az időszakban rendezik meg a Szakmák éjszakája programsorozatot, amelyen az adai Műszaki Iskola is bemutatkozik. A szarvasi Székely Mihály Szakképzőiskola és Kollégium csapata április 4. és 8. között a vendégünk. Az öt nap alatt megismerkedtek Ada, Mohol és Zenta nevezetességeivel. Emellett három szelektív hulladékgyűjtőt készítenek üvegnek, műanyagnak és papírnak. Ugyanez a projektum valósul meg Szarvason is, amikor a mi tanulóink utaznak el, mégpedig május 9. és 13. között – közölte Gilice Hilda. Hozzátette, hogy a jövő héten érkeznek Adára a budapesti Than Károly Ökoiskola diákjai, akiknél már jártak az adaiak, valamint a hódmezővásárhelyi Kalmár Zsigmond Szakközépiskola tanulói, akiknek azonnal viszonozzák is a látogatásukat.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás