2024. május 8., szerda
VÁLASZTÁSOK 2016

Visszautasították az MM és VMDK listáját

A RIK szerint hamisítás gyanúja áll fenn – 1 611 aláírást használaton kívül lévő bírósági pecséttel hitelesítettek

A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) kedden egy újabb listát hirdetett ki, a Párt a demokratikus tevékenységért – Ardita Sinani választási jelöltlista a 19-es sorszám alatt lesz található a szavazólapokon, tudósít az SZRTV.  

Ugyanakkor a RIK elutasította a Magyar mozgalom – hogy változtassunk! – VMDK jelöltlistát, mert megállapította, hogy a szükséges 10 ezer támogatói aláírás közül 1 611 aláírást használaton kívül lévő bírósági pecséttel hitelesítettek.
Dejan Đurđević, a RIK elnökének elmondása szerint a szóban forgó lista tekintetében tragikomikus helyzet állt elő, mivel az 1 611 aláírást a belgrádi első számú Alapfokú Bíróság azon pecsétjével hitelesítették, amely 2015 januárja óta nincsen használatban. A RIK erről az esetről is tájékoztatta a rendőrséget és az ügyészséget, hiszen hamisítás gyanúja áll fenn.
A Republikánus Párt esetében az aláírás hamisítás gyanúja merült fel, így a RIK semmisnek nyilváníthatta volna a korábban kihirdetett listát, ugyanakkor a fellebbezési határidő miatt megkérdőjeleződött volna az egész választási folyamat, közölte Đurđević.