2024. május 6., hétfő

Négy tonna zokni újrahasznosítva

Lyukas, elhasznált, páratlan vagy megunt zoknik új élete

Csányi Zoltán sikeres vállalkozó Szegeden. Családjával 1992-ben költözött Magyarországra. Ő pacséri, felesége, Veronika bajmoki születésű. Lányuk orvosnak tanult Szegeden, az ottani bőrklinikán dolgozik, fiuk okleveles gazdasági informatikai mérnök, aki szintén Szegeden dolgozik egy belga szoftverfejlesztő cég képviseletén.

Zoltán műszaki ember, a magyarországi textil-, pontosabban a harisnya- és zoknibiznisz ranglétrájának minden lépcsőjét megjárta, kezdetben a szegedi piacon árult, majd feleségével 1992-ben kapcsolati és anyagi támogatás nélkül céget alapítottak. Saját bevallása szerint apai nagyapjától örökölhette kereskedői vénáját, aki sertéskereskedő volt Pacséron. Szabadkai műszaki tanulmányai alatt hangtechnikai eszközök építéséből csinált üzletet, majd antennarendszerek telepítésébe fogott. A délszláv háború miatt költözött családjával Szegedre. Boltot, majd boltokat nyitottak, ma nagykereskedést is vezetnek, olasz importból szerzik be a harisnya- és fehérnemű-kínálatuk nagy részét. 2003-tól az internetes kereskedelmet is megszervezték, ekkor indult az első webáruházuk.
Csányi Zoltán a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület, az elektronikus kereskedelmet támogató vállalkozások szövetsége elnökségi tagja. Ami miatt felkerestük, az azonban nem az üzleti siker, hanem egy különleges környezetvédelmi program, ő ugyanis Magyarország első Zokni Csereprogramjának ötletgazdája. Az első pillanatra megmosolyogtató, komolytalannak tűnő kezdeményezés segítségével az elmúlt két évben 4 tonna kinőtt, elhasznált, lyukas és páratlan zokni már nem a szemétbe került, hanem újrahasznosult, egy részét pedig rászoruló családokhoz juttatták. Először arról érdeklődtünk, hogyan indult a program.
– Mindig zavart, amikor kidobtuk a család elhasznált, lyukas, páratlan zoknijait, és foglalkoztatott az, mit lehetne velük kezdeni. Hosszas tervezés után, éppen két éve, a Föld napján indítottuk el a Zokni Csereprogramot. Nem volt egyszerű dolgunk, tudomásunk szerint ugyanis ez az első ilyen kezdeményezés az egész világon. Bár a szegedi Füvészkertben még nem volt lehetőség a zoknik leadására, az elképzelésünk prezentálásával jó alkalmat kaptunk arra, hogy megtudjuk, mit gondolnak az emberek a programról. Már akkor éreztük, hogy valós igény van ilyen akciókra, így a kezdeti lelkesedésben megerősödve vágtunk neki a további munkának.
Hogyan működik a Zokni Csereprogram?
– Akik részt kívánnak venni az akcióban, összegyűjtik a már elhasznált, lyukas, rossz minőségű zoknikat, bedobozolják, és elküldik a megadott címre, vagy átadják a kijelölt helyen.

Tulajdonképpen ez a feladat első része, utána, amikor megérkezik hozzánk a zokni, akkor mi kedvezményt biztosítunk új zokni vásárlására – ezt a kupont visszaküldjük a doboz tartalmában megjelölt e-mail címre. Mivel mi vagyunk a Zokni Csereprogram ötletgazdái, így egyelőre a mi webáruházunkon keresztül lehet beváltani a kuponokat. Egyébként ez egy nonprofit kezdeményezés, a cél a környezetvédelem, illetve a rászorulók segítése, hiszen az átadott csomagok legnagyobb része újrahasznosításra kerül, a jó állapotban lévő vagy éppen bontatlan zoknikat – hiszen ilyen is akad az átadott dobozokban –, rászoruló családokhoz juttatjuk. A rendszer sikeres működéséhez nagyon sok segítőkész emberre van szükségünk: szállítópartnerekre és egyéb szponzorokra.
A zoknik újrahasznosítása eddig nem volt bevett gyakorlat. Tavaly februárban indítottuk útjára az első rakományt az újrahasznosító üzemig, ott először egy tépőgépbe kerülnek a zoknik, amely a felismerhetetlenségig széttépi őket. Ezután következik a kártolás, a saját szálával való letűzés után elkészül az újrahasznosított végtermék, a tűnemezelt filc.
Mi lesz az újrahasznosított zokniból?
– Ezt az anyagot a bútoripar tudja felhasználni, szigetelőanyag lesz belőle, a színes zoknikból ökolábtörlőt fogunk készíteni, de további ötleteink is vannak. Ebben az évben már a negyedik zokniszállítmányt is elindítottuk az újrahasznosító telep felé. Az eddigi közel 3 tonnányi zoknihoz most több mint 1 tonna adódott hozzá, így már 4 tonna zokni szemétbe kerülését akadályoztuk meg. Környezettudatos programunk legfrissebb újdonsága a Zokni Csereprogram Business, vagyis munkahelyek, iskolák és más közösségek csatlakozását várjuk – mesélte a sikertörténet néhány meghatározó pillanatát a Zokni Csereprogram hétvégi, szülinapi partijára készülő ötletgazda. A második születésnap alkalmából elindították a zoknigyűjtők fórumát is. Nemrégiben vendégekkel, adományozással, zoknifaültetéssel és hatalmas zoknicserés emblémás tortával ünnepelték a második születésnapot.

A kérdésre, hogy Vajdaságra is kiterjeszthető lenne-e a környezetvédelmi akció (hiszen minden családban található a szekrény mélyén legalább 1-2 zacskónyi lyukas, elhasznált, páratlan vagy megunt zokni), azt a választ kaptuk, hogy voltak, akik már magánszervezésben vittek át a határon egy-egy dobozzal, de egy lehetséges nagy akció részleteit a vámszervekkel kell majd egyeztetni.